Sokan kérdezték, hogy miért vállaltam el a CYEB Budakalász erőnléti szakértői pozícióját, hiszen van éppen elég dolgom, és vajon mit tudhatok a kézilabdáról. Egyáltalán kell-e ahhoz korábbi kézilabdás előélet – a kézilabda tesztés szerint behelyettesíthet Amikor az ajánlattal megkerestek, volt egy nagyon erős érv a közös munka mellett, és egy még erősebb ellene. Ellene – 9 éves koromtól koromban kezdtem kézilabdázni, egy tehetségkutató programban egyszerűen erre választottak ki a regényes nevű IV-es számú tatabányai általános iskolában. Kezdetben a dolog tetszett is meg nem is, de nem lehetett elkerülni, hogy az ember szerelembe essen ezzel a sporttal. Szabó László, Simó Lajos, Bartalos Béla voltak akkor a kapus sztárok, és hamar eldöntöttem, kapus leszek. Később Hoffman és Bíró Imre lett a TBSC kapujának őre, és ez csak olaj volt a tűzre. Serdülő, majd ifiként is ott játszottam, illetve mivel Szentendrére költöztünk vissza, így a Budakalász ifistája lettem, hogy aztán újra a Bányászban folytassam a következő 4 évben. És hirtelen olyan edzőim lettek, mint Gubányi, Simó, Szabó László vagy éppen néha Bíró Imre. A középiskolát befejezve egy évet a TF-en védtem, majd a frissen alakult Szentendre kapusa lettem, amely gyakorlatilag a CYBE Budakalász jogelődje, az igazolásom a mai napig náluk van. Az eredeti tervem az volt, megcélzom az NBI-et, hiszen a Tatabánya esetében az utolsó évben gyakran a felnőttekkel edzettem, majd a TF-en NBI/B-s kerettag, gyakran kezdő voltam, és ha csere is, akkor Zsembery Tamás cseréje, ami nekem hatalmas megtiszteltetés volt. Bizton állíthatom, hogy nem volt olyan kapus, aki nálam többet dolgozott a ligában – az eredmények mégsem jöttek, vagy nem úgy, ahogy vártam… Nem úgy neveltek, hogy elfogadjam a középszert, ezért egy nap úgy döntöttem, hogy befejezem. És közel 25 évig innentől sem kézilabda mérkőzésre nem mentem, sem tévében nem néztem meccseket –de még labda sem volt a kezemben – azon egyszerű oknál fogva, hogy nem jókedvemben hagytam abba. Ha nem lehetek benne nagyon jó –akár a legjobb – minek csináljam. Abszolút érzelmi döntés volt, és amennyire lehetett pont ezért olyan távol tartottam magam a kézilabdától, amennyire lehetett. Mellette – Egyszerűen szakmai kihívásnak tűnt, a munka elvállalása. Kíváncsi voltam arra, hogy vajon amit az elmúlt évtizedekben megtanultam, annak van-e értéke, használható-e, vagy csak valami álomvilágot építettem magam köré. Baromi izgatott az, hogy ki lehet lépni a komfortzónából, és egy edzőként teljesen új területen próbálhatom ki magam. De az előzőekben leírt helyzet miatt ragaszkodtam ahhoz, hogy ne kelljen a sportági edzésekre, meccsekre mennem, ne kelljen kézilabdát látnom. A csapat gyakorlatilag fél éven át azt sem tudta, hogy nekem valaha volt bármi közöm a kézilabdához – ami nem is volt baj, hiszen mindenféle érzelem nélkül tudtam a munkám végezni, amiben Radics András és Radványi Levente kollégáim voltak/vannak nagy segítségemre. És újra utalnék az előző hasábra, amiben az ellene érveimet soroltam fel. Ezeknek a srácoknak sikerült, NBI-es játékosok, és nekem kutya kötelességem, hogy segítsek elérni azt, amit sokan közülük még meg sem tudnak fogalmazni, annyira fiatalok. Mert én nem tudom megmondani, mi lesz ha sikeresek lesznek, de azt igen, mi lenne, ha nem lennének azok. És ennél jobban semmi sem zavar. És, hogy segített-e a kézilabdás múltam a munkában. Kevesebbet, mint bárki gondolná… Olvass tovább, a peterlakatos.hu fiókoddal a cikk teljes tartalmához hozzáférsz, és ajándékba adnunk még négy ingyenes videó kurzust, valamint hat kézikönyvet.
LAKATOS PÉTER
