Telefon

+36 30 599 60 35

Emal

kriszta@movelab.hu

Cikkek

Orrlégzés

Orrlégzés

Egyre többen írnak majd a jövőben az orrlégzésről, de a heyzet az, hogy orrlélegezve is lehet hiperventillálni, vagyis túl sok levegőt venni.A helyzet az, hogy nyilván orron át lenne javasolt általéban lélegezni, mert az orr a levegőt sz

ri, nedvesíti és az orr ellenállása kapcsán erőteljesebb munkára készteti a rekeszizmot.

Ugyanakkor maga az orrlégzés nem a megoldás, habár a megoldás része. A szipogók, sóhajtozók orron át is képesek a perc/liter levegőmennyiséget bőven a normális fölé vinni. Így sokkal többet kell, hogy lásson, értelmezzen egy légzéssel foglalkozó szakember, mint csak a légzés helye, vagyis az orr. A frekvencia, ritmus, zaj – hogy csak három pluszt adjak fogódzóként – legalább annyira fontos, mint az, hogy az atléta nyugalmi helyzetben 3-6 Liter közötti levegőt vegyen.

Kevesen tudják, hogy az orrmelléküreg egy nagyon fontos molucula, a Nitrogén Oxid termelésének a helye az emberi szervezetben, de bőven termel még az érfal és az agy is ilyen molekulát, okkal. A gyógyászatban már felismerték, hogy minimális NO külső bevitel – inhaláció – már igen alacsony dózisban is segít egy csomó betegségben, itt alapvetően 1-20 ppm számmal dolgoznak, vagyis ez egy igen minimális dózis. Az érdekesség az, hogy 100 és 150 ppm esetén – particles per million – az NO igen nagy antimikrobiális képességet mutat, vagyis a relatíve magas NO koncentráció segít neked abban, hogy ne kapj el mindenféle bakteriális fertőzést. És ennyit nyugalmi állapotban simán be lehet vinni normál légzéssel is.

https://adc.bmj.com/content/79/5/415

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1569199312000057

 

Megosztás

Legújabb cikkek

Facebook