Az egyik nagy kérdés, hogy érdemes-e bármit mérni az edzésfolyamat megkezdése előtt, közben vagy éppen egy fejlesztési időszak lezárásakor. Nos, én a mérés pártján állok, de ugyanakkor hadd jegyezzem meg: – A túl sok mérés gyakran annyi adatot ad, ami kezelhetetlenné teszi magát az edzésfolyamatot. – Nem árt tudni miért és mit mérünk – vagyis ezeknek a teszteknek bele kellene illenie az edzésfilozófiába, amelyet követünk. Mit mérjünk tehát? Nos, egy mérés nem mérés. Meg kell találni tehát azokat a teszteket, amelyek illenek az edzésfilozófiámba. Minden mérés és teszt tökéletlen, azon vannak olyan lyukak, amelyek a tökéletlenségükből fakadnak. Ahogy Charlie Weingroff mondja, egy szelet ementálin sok lyuk van, de sok szelet ementáli egymáson esélyt ad arra, hogy a lyukakat befedjük. “A győzelemhez vezető első lépés, hogy nem kapunk ki” ( Sztraka Mihály ) – vagyis az első teszteknek a biztonságról, a kockázatok felméréséről kell szólnia. Ez esetemben az FMS, ami figyelem, nem arról szól, hogy meg fog-e sérülni az atléta, hanem arról, hogy úgy általában az atléta központi idegrendszere szabályozott körülmények között hogyan old meg mozgásos kihívásokat. Milyen széles mozgásbázissal rendelkezik az atléta, és vannak-e olyan területek, ahol minimális kompetencia okán kifizetődőbb, ha a teljesítmény helyett a kompetenciát építjük fel. Készen áll-e az atléta a mai edzésre? A tervezett volumen és intenzitás vajon sok, kevés vagy éppen pont elég? Fejlesztési vagy stimulatív edzésterhelést kell a mai napon használnom, és vajon képes-e a sportoló mindenféle edzésinger befogadására, vagy korlátozó tényezők miatt egyes tervek a mai napon nem tudnak megvalósulni. Nos, ezekre a kérdésekre ma csak az Omegawave adhat választ. Ha edzés közben fontos a pulzuskontroll – és vannak ilyen sportok – akkor meg kell találni egyrészt azt a filozófiát, amely a munkám alapjait megadja, másrészt olyan eszközt kell találnom, ami akár egyéni, akár csapatszinten is megbízható információval lát el a sportoló edzettségi […]