Mire vagy tervezve?

A stressz fogalma úgy vonult be a köztudatba, hogy ez minden esetben rossz, elkerülendő. Sőt, azt is sokan tudni vélik, hogy a krónikus betegségek és öregedés mögött az oxidatív stressz áll, mert a szabadgyökök egyszerűen ott gonoszkodnak a sejtekben, míg valami igazán nagy gondot nem okoznak. Erre épült rá a táplálékkiegészítő ipar, ami az emberek alulinformáltságát és félelmeit használja ki – magyarán vegyél ilyen meg olyan vitamint, és persze hullanak a szabadgyökök annak rendje és módja szerint.

De akkor hogyan magyarázzuk meg azokat a kutatásokat, ahol amúgy antioxidánsként ismert vitaminok és más molekulák növelik a rák kockázatát vagy egyenes rákot okoznak, esetleg más istenített molekulák hatásait, amely egészséges embernél segít, de metabolikus betegség esetén tovább ront a helyzeten? ( resveratrol)

Nem vagyok dietetikus, sem élelmiszerbiológus, nem is ebbe az irányba akarok elindulni a cikkel. Pusztán meg kell érteni, hogy az eredeti használati utasítás szerint rendszeresen, eltérő fajta és volemenű, sőt intenzitású stresszt kell kapnod ahhoz, hogy optimálisan működj. A művészet azt meghatározni, hogy mennyi az optimális, de attól nehéz eltekinteni, hogy a hideg, meleg, éhezés, fizikai kihívások, bakteriumokkal és vírusokkal való találkozás mindig is része volt a normális emberi életnek. Mindig is, kivéve most.

Amikor tudósok olyan gyógyszereket dobnak a piacra, amely hatása edzés mimetikus hatással jár, vagy olyan drogban gondolkodnak, ami böjtöt utánzó, azért a fejünkhöz kellene kapni, nem? Mert mennyire kell már ahhoz lustának lenni, hogy a böjt helyett böjtöt utánzó gyógyszert vegyünk be? A böjt lényege nem csak a szerevezet számára a nyagytakarításra idő volt, hanem az éhezés során megtanultuk értékelni azt, hogy az asztalra étel került. Az intenzív edzés után értékeljük igazán a pihenést és a szauna vagy hidegvíz után értékeljük, hogy nem fő meg a fejünk és nem rázkódik a testünk.

És ehhez nem kell más, mint józan paraszti ész.