Azok, akik követik a Facebook oldalam, bizonyára észrevették, hogy pár napja a tartalom nem frissül. De vajon mi van a csend mögött?
Nos, a magyarázat roppant egyszerű. Még 2019 novemberben egy ikonikus képet osztottam meg, amelyen egy olyan ember látható, aki az 1930-as éve
Sajátságos, hogy ezért képért kaptam figyelmeztetést a közösségi média óriástól. Azonnal elkezdtem keresni a képet, de addig a cég már törölte, így tehetetlen voltam, természetesen jeleztem a megfelelő helyen, hogy nem értek a döntéssel egyet, mert a kép pontosan a gyülölet elleni tiltakozás szimboluma.
Pár órán belül megjött az első 30 napos tiltásom, ugyanezért a képért. Rá pár órára megjött a válasz, elnézést kértek, a képet visszatették azzal, hogy nem sérti a szabályokat.
Ezzel együtt úgy voltam vele, akkor inkább törlöm, és elkezdtem keresni. Közben ismét ráakadtak, így pár órán belül kaptam egy 60, majd egy 90 napos tiltást is.
Minden egyes alkalommal felszólaltam. Minden egyes alkalommal sikerült kapcsolatot teremteni az ügyfélszolgálattal, és minden alkalommal elismerték, hogy hibáztak.
Csak éppen nem kívánják visszaadni a lapom feletti ellenőrzést, mert ahogy írták, nyilván nem tiltottak volna le, ha nem lenne oka.
2021. Itt tartunk most.
Olvass tovább, a peterlakatos.hu fiókoddal a cikk teljes tartalmához hozzáférsz, és ajándékba adnunk még négy ingyenes videó kurzust, valamint hat kézikönyvet.