Emlékeim szerint 2010-ben jelent meg az Earthing című könyv – földelés – ami nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a mezítláb járni a földön egészs Akkor szinte bárkivel beszéltem erről, kicsit mindenki csapágyasnak tartott, de hogy értsétek miről van szó: “De nem csak a talpizmaink profitálnak a mezítlábazásból, egyre több kutatás bizonyítja azt is, hogy a cipő nélküli séta során magának a földfelszínnek is gyógyító ereje van. Szép időben a talaj ugyanis negatív töltésű, a légkör felső része pedig pozitív. (Zivatar idején azonban a talaj pozitív töltésű, a zivatarfelhőben pedig negatív és pozitív tartományok is vannak.) A talaj és az ionoszféra tehát egy kondenzátor két lemezének tekinthető, az elektromos térerősség köztük 100 volt méterenként. Ez a globális kondenzátor szép időben sül ki, és a viharok töltik fel. Bár ez a „kisülési áram” nagyon kicsi (3 x 10-12 amper négyzetméterenként), egyes kutatások szerint mégis érezhetjük a hatását, ha rendszeresen mezítlábazunk, sátorozunk, természetben alszunk.” ( origo ) Nyilván az ember szkeptikus, de ezt a 2017-es kutatást most találtam, ahol csecsemőket vizsgáltak, és a bolygóideg és HRV aktivitást mérték. “Az elektromos környezet befolyásolja az autonóm egyensúlyt. Az földelés javítja a bolygóideg tónust, javíthatja a stresszel szembeni ellenállást és csökkenti az újszülöttkori megbetegedések kockázatát a koraszülötteknél.” Konkrétan ez elég jó hangzik. Placebo? Aligha.
Olvass tovább, a peterlakatos.hu fiókoddal a cikk teljes tartalmához hozzáférsz, és ajándékba adnunk még négy ingyenes videó kurzust, valamint hat kézikönyvet.