Az egyik kedvenc mítoszom. És mint ilyen, állíthatom, marhaság – elnézést azoktól, akik ezt szeretik hangoztatni. Szóval a test tudja mi kell neki, és ha az ember figyel a jelzésekre, akkor pontosan azt adja neki, amit kér.
Jé, egy mignon…
Az a helyzet, hogy őseink mindig is vonzódtak a tartalmas, kalóriában sűrű táplálékokhoz. Ezekért gyakran meg kell küzdeni – lásd belsőség – máskor némi fájdalmat kellett elviselni ahhoz, hogy hozzájussanak, lásd méz. Más esetben csak egy időszakban álltak rendelkezésre – késő őszi gyümölcsök – amelyek a magas fruktóztartalmukkal kvázi inzulinrezisztenciát hoztak létre, hogy hájat tárolhassunk magunkon. Az állatvilágban ez ismert stratégia, a téli álmot alvó állatok is ezt használják, hogy zsírt tartalékoljanak.
A lényeg az, hogy a cukorban gazdag ételekhez – fruktóz – évente egy szűk időkeretben jutottunk hozzá, és ezért is van sajátságos viszonyunk a cukorhoz és részben a zsírhoz is. Azt jelezném, hogy ezt a kettőt ritkán ették őseink együtt, ahogy a fehérje + cukor kombináció sem tűnik szokványosnak.
A szervezet imádja a cukrot, és ha hozzá lehet jutni, abból csak kér és kér, mert egy nagyon régi program fut, amely a tartalékolást helyezi előtérbe. Aki jól tartalékolt, az túlélt, aki túlélt annak a génjei öröklődtek tovább. Vagyis akit ma kövérnek látsz, igazi túlélő volt anno.
Van tehát a genetikai program, ami arra kényszerít, hogy ezeket a táplálékokat keresd, csak pár ezer éve ezeket meg sem találtad, még ha kerested is. Ma meg leveszed a polcról és élelmiszeripari mérnök hada dolgozik azon, hogy úgy keverj a sót, cukrot és zsírt, hogy az eszed megáll tőle.
Aztán van ez a mikrobiom, amely sérülése esetén nem kizért – diszbiózis – hogy az ott lakó baktériumok egyfolytában cukorért könyörögnek.
És persze ott van még az epigenetikai faktor, amely alapján tudjuk, hogy a keveset alvók 300-500 kcal-al többet esznek, mint ami a nyugalmi anyagcseréhez szükséges.
Szóval ne tegyünk úgy, mintha megannyi kis tudós élne kis hazánkban, aki pontosan tudja, mi kell neki. Nézz körül az utcán, ha nem hiszed. De az a dolgunk, hogy megértessük velük, néha nem az a legjobb, ha ez érzéseire hallgat.
Jé, egy másik mignon…