[et_pb_section bb_built=”1″][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_post_title _builder_version=”3.0.86″ title=”on” meta=”off” author=”on” date=”on” categories=”on” comments=”on” feature
A legtöbb erőedző általános feladatát olyan programokat összeállítása jelenti, melyek a versenynaptár időkeretein belül eredményeket képesek produkálni. Vannak olyan időszakok, melyek korlátozzák a lehetőségeket, és nem módosíthatóak, ezért a tervezésnek ezen dátumok köré kell épülnie. Ezek a dátumok jelenthetik a kötelező edzések időpontját, olyan időszakokat, ahol nincs edzés, és olyan periódusokat, ahol a sportoló a szervezettől távol tartózkodik. Valamint vannak a kimondottan edzésre szánt időszakok is, az erőedző pedig teljes felhatalmazással rendelkezik a program tartalmával kapcsolatban.
A kihívást az jelenti, hogy meghatározzuk a fejlesztendő paramétereket, és a mindennapi visszajelzések által monitorozzuk is őket. Ennek prioritást kell élveznie az év adott időszaka függvényében. A paramétereknek a sportág függvényében történő meghatározását követően ezeket rendszerezett formában stabil programokba kell beépíteni annak érdekében, hogy sikerüljön elérni a sport-specifikus mozgások fejlesztését. Például az amerikai futballban számos paraméter játszik szerepet, ide értve többek közt a maximális erőt, a robbanékonyságot, a gyorserőt, a reakciós képességet és az anaerob teljesítményt. Ezen paraméterek fejlesztéséhez a teljesítmény edzőnek a felügyelete alá tartozó minden egyes sportoló esetében a megfelelő terheléses és regenerációs ciklusok között kell egyensúlyoznia. Ez finoman fogalmazva is elég nagy feladatot jelent, különösképpen olyan sportágakban, ahol a névsor akár több, mint 20 embert is tartalmazhat. Mindig kiemelt szerepet töltenek be azok az edzéstervek, melyek egy sportoló edzőtermi munkáját több hónapra előre képesek meghatározni. Én is az éves, vagy akár több éves terveket preferálom a sportolóim körében. Azonban én is találkoztam olyan edzéstervekkel különféle szemináriumok vagy beszélgetések során, melyek kőbe voltak vésve, és a sportolóknak bármiféle egyéb alternatíva híján végig kellett őket csinálniuk. Ezek tisztán lineáris programok, ahol az egyetlen változó, az edzésterhelés, idővel fokozatosan növekszik. Ezzel a felfogással minden egyes sportolót ugyanabba a keretbe próbálsz beleilleszteni, és reménykedsz, hogy mindegyiküknél számottevő fejlődést fogsz tapasztalni – vagyis megpróbálsz egy általános sablont használni mindenkinél. Még ha számításba vesszük is az eltérő pozíciókból adódó különbségeket, akkor is azt feltételezzük, hogy az adott pozícióban mindenkire passzol az adott program. Véleményem szerint azonban a fiziológiának kellene vezérelnie a tervezésünket – vagyis annak a ténynek, hogy minden sportoló eltérő adaptációs rátával rendelkezik.
Egyetemi szinten 17-23 év között mozog az életkor, és akkor még nem is beszéltünk a 0-8 év között terjedő edzésmúltról. Ez nagy mértékben befolyásolja a sportolók adaptációs folyamatát – egy edzésterhelés ideális lehet az egyiküknek, de túl kevés vagy túl sok a másiknak. Ezért úgy gondolom, hogy bár az átfogó tervek kiváló útmutató jelentenek az általános célok és hangsúlyok tekintetében, de az, hogy az egyes sportolók miképp teljesítik ezeket az összetett feladatokat, az a közvetlen kivetülését jelenti annak, hogy mennyire voltak képesek adaptálódni a terheléshez. Minden egyes sportoló egyedi funkcionális rendszerekkel és fejlettségi szinttel rendelkezik az edzés pillanatában, melyet számításba kell venni az adaptációs folyamat maximálása érdekében.
A profi sportok terén a fejlettségi szintben mutatkozó eltérések szintén jelentősek. Az életkor 20-40 év között mozog, a sportolók pedig évek óta egy adott rendszerben edzenek. Ezen a szinten az a legfontosabb, hogy képesek legyünk mérni, meghatározni és módosítani a megfelelő terhelést a kívánt hatás elérése érdekében. Ezen a szinten erősen támogatom a sportolók felkészítésére való komoly odafigyelést, hogy a különféle eszközök és módszerek segítségével megfelelő fizikai állapotba hozzuk őket. Ezek a sportolók ugyanis rendkívül képzettek, és nagyon csekély mértékben képesek további készségek hozzáadására. Ezen megközelítés veszélyét az jelenti, hogy túl sok időt fordítunk a készségfejlesztésre, és közben elhanyagoljuk a szükséges regenerációs stratégiák alkalmazását. Ezáltal pedig a szükséges fiziológiai összetevő kifárasztása miatt az elégtelen regeneráció / fáradtság következtében a sportolók képtelenek a legmagasabb szintű készségeik prezentálására. Mindig arra törekszem, hogy egy magasan képzett sportolót a verseny napjára a fiziológiailag optimális szintjére hozzak, és nem kockáztatom egy kis extra edzéssel a lehetséges kifáradást és a Központi Idegrendszer kimerülését. Ezzel pedig vissza is tértünk a prioritások és az edzések megtervezéséhez, hogy az összes szükséges paraméter optimális szintjét érhessük el.
Végül pedig, miközben azon töprengünk, hogy mi lehet a legjobb módja a teljesítmény következő szintjére történő eljutásnak, figyelembe kell vennünk az összes tényezőt, és meg kell próbálnunk felépíteni egy olyan rendszert, melynek módszertana olyan erős, mint az acél, de egyúttal megvan benne a rugalmasság és a hajlékonyság is a váratlan körülmények kezeléséhez. Rajtunk áll, hogy képesek vagyunk-e felügyelni azokat a biológiai és fejlettségi változókat, melyek útmutatást jelenthetnek számunkra a sportoló fejlődéséhez ideális helyzet megállapításához. Legyen szó hosszú vagy rövid távú tervezésről, ezzel a megközelítéssel bármikor, bármely sportolóval kiváló eredményeket érhetünk el.
Jeff Fish egy vezető teljesítmény specialista, aki innovatív, úttörő megközelítést használt számos profi és egyetemi élsportoló fejlesztése során, továbbá tagja a Nike Sparq sportteljesítményért felelős divíziójának felügyelő bizottságának is.
Link: http://www.omegawave.com/2013/06/09/flexible-planning-for-adaptation/
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]
A teljes tartalom megtekintéséhez kérjük, jelentkezz be!
Bejelentkezés
