Telefon

+36 30 599 60 35

Emal

kriszta@movelab.hu

Cikkek

Edzés 40 felett – harmadik rész

Edzés 40 felett – harmadik rész

Edzés 40 felett – harmadik rész

Nos, amikor erőről vagy éppen izomról írok, nem az erőemelő erejét vagy a testépítő izomtömegét próbálom az olvasóra erőltetni. Valahogy jó lenne már, ha képesek lennénk szélsőség nélkül gondolni ezekre a fogalmakra. A nőket riogatták azzal, hogy ha súlyzóval

dolgoznak, akkor azonnal roppant izmokat növesztenek egyetlen éjszaka alatt. Férfiként annyit hadd jegyezzek meg, de jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne a dolog. De nem az. Ahhoz, valakire iszonyatos erő vagy éppen izomtömeg kerüljön, elképesztő mennyiségű munkát kell elvégeznie. Tudom, mindjárt jön a doppingos megjegyzés, de azért megjegyzem – ez most hadd ne legyen témája az írásomnak.

Erősnek lenni általában jól kifizetődő stratégia, mert egy erős embernek azért minden könnyebb. Nos, ezt a poént már csak nem hagyhattam ki, de nem is akkor marhaság, mint elsőre hangzik.

A maximális erőt úgynevezett egyismétléses maximum emeléssel mérik. Ez az a súly, amit képes vagy egyszer – reményeik szerint szabályosan – az adott technikával felemelni, kinyomni. Tegyük fel, hogy egy 80 év körüli ember a fotelból egyetlen alkalommal képes felállni, és kimenni a postáshoz. Kétszer már nem menne, ahhoz jelentős pihenőre van szüksége. Mi lenne, ha képessé tennénk arra, hogy erre akár háromszor is képes legyen, ugyanakkor még mindig csak egyszer kell jó esetben végrehajtania. Elképzelhető, hogy könnyebb lett az élete, és ezzel a erőnövekedéssel egy csomó olyan mérhető pozitív változás is járhat, mint a csökkenő pulzus és jobb vérnyomás? Vajon Neked milyen milyen a pulzusod, vérnyomásod egy 1RM elemelés után? Na ugye…

Sprinterek, akik sokat súlyzóznak. Még jó, hogy senki sem akar így kinézni…:)

Tehát amikor arról beszélek, hogy az erőnövekedés azonnali életminőség változást okoz, ezekről beszélek – lásd alább. Tudtad, hogy az erőnövekedés akár azonnali 10 százalékos aerob kapacitás növekedést okoz? És azt, hogy az erőedzés csökkenti a menopauzás nőknél a csontritkulás kialakulási kockázatát? Tudtad, hogy a túlélés – idősek otthonában készült kutatás – a páciens kézfogásának ereje, sétálási sebessége között direkt kapcsolat van.

Messze nem arról van szó, hogy lebecsülném az állóképességi sportokat vagy annak az edzésében rejlő lehetőségeket. Szó sincs erről, séta, lépcsőzés, úszás, tenisz, zumba – nekem aztán mindegy, csinálja azt az atléta, amit szeret csinálni. De az erőedzés egyszerűen ebben a pillanatban nem pótolható állóképességi edzéssel – és nem lenne baj, ha lassan a fitneszipar is belátná ezt.

Megosztás

Legújabb cikkek

Facebook