Korábban írtam, hogy 4 fő része van a munkakapacitás felépítésének – előző rész itt! – és most az utolsóval foglalkozom, nem túl részletesen.
Ahhoz, hogy gyorsan regenerálodó sportolót kreáljunk, nem elég végtelen mennyiségben HIIT edzést végeztetni a sportolóval. Ahogy korábban írtam, az EPOC hatás remek kutatási projekt, de mint mond az adaptációs költségről az a tény, hogy napokon át a sportoló oxigén adósságot törleszt. Amit az oroszok pulzus adósságnak neveznek, mert hiszed vagy sem, már az 1970-80-as években kutatták a folyamatot. Ja, hogy erről nem olvasni a nyugati szakirodalomban? Nos, erre az orosz válasz egyszerű: van az orosz tudomány, és van minden más, és nem illett publikálni nyugati szakirodalomban szovjet tudományt. Szibéria? Valaki?
Magas oxidatív funkció az I-es és II-es típusú izomrostokban. – Ismét a helyes edzésingerekről szól a történet. Természetesen ez is sportspecifikus edzéstervezést igényel, de azzal aligha lehet vitázni, hogy egy magas oxidatív funkcióval rendelkező gyors rost hosszabb ideig képes nagy teljesítményt leadni, mint egy hasonló képességgel nem rendelkező másik gyors rost. A játék neve: ki tud több mitokondriumot begyömöszölni az adott területre, és ez egy elképesztően nagy kihívás.
Az egyik kérdés amíg mindig kapok, hogy mi okom lehet egy alapvetően robbanékonysági sportolót – legyen most egy kapus vagy sprinter – lassú rostjait fejleszteni. Egyrészt sokak szerint a lassú rostok növekedési potenciálja alacsony, másrészt egy sprinternek gyors rostokra van szüksége. Egyetértek, egy pontig. De az edzés és a versenyzés is edzésfrekvenciáról IS szól, vagyis ugyanazt a robbanékony gyakorlatot, mozgássort újra és újra meg kell ismételni – ez lenne az edzés. Ha pedig ebből nem tud a sportoló regenerálódni az adott edzésen belül, úgy a csökken a gyakorlással eltelt idő.
Amennyiben sikerül hipertrófiára fogni a lassú izomrostokat, úgy egy olyan előnyt fogunk élvezni, amely ezekre – Type I – a rostokra kifejezetten igaz. Kevésbé fáradékonyak, nagyobb mitokondrium sűrűséggel rendelkeznek. A munkakapacitás felépítésekor tehát fontos, hogy az adott edzésen egymásnak ellentmondó kapacitásokat nem fejlesztünk. (Ebből a szempontból az anaerob laktacid fejlesztések képesek arra, hogy rontsák a maximális erőre vagy állóképességre irányuló adaptációs igényt, de ez legyen egy másik írás.) A sűrűbb mitokondrium berendezkedés elsősorban fontos a lassú rostokban, a szívben, a rekeszizomban és természetesen a gyors rostokban is, amire most nyilván sokan felkapják a fejüket, de a drága szovjet tudósok már az 1980-as években izgalmas megoldásásokat adtak erre a problémára.
Ennek a prtokollnak neve is van – a pár hete elhunyt Selouyanov professzor volt a téma szakértője – és a neve stato-dinamikus edzés. Keresheted majd a neten, nagyjából 10 lapot hoz le majd a google, ebből 3-ban lesz értékes információ. A lényeg, hogy az RM 40-50 százalékával dolgozva, 2-0-2 tempót tartunk, 10 ismétlésig. Nem vicces. A többit majd a PWRON képzésen…:)