Amire a kórház megtanított (Chad Waterbury)

et kezelni a különféle ortopéd és neurológiai diszfunkciókkal küzdő pácienseket.

A Dél-kaliforniai Egyetem fizioterapeua képzésének részeként kórházi gyakorlaton kellett részt vennem az eszköztáram fejlesztése érdekében. Idén nyáron Los Angeles belvárosában egy olyan kórházba voltam beosztva, mely traumás betegekkel foglalkozik. Tagadhatatlanul ez volt karrierem egyik leghasznosabb tapasztalata. Úgy döntöttem, megosztom veletek is az ott tanultakat, és minden kezdő edzőt és terapeutát arra bátorítok, hogy merüljön el egy kicsit abban a világban is.

Részben azért is vágtam bele ebbe a képzésbe, mert rádöbbentem, hogy teljesítmény specialistaként szélesebb körű tudásra van szükségem, mint amit a tipikus klienseim révén elsajátíthatok.

Nem tudsz meg eleget az emberi testről, valamint a teljesítmény fejlesztésében szerepet játszó fiziológiai folyamatokról, ha kizárólag elit sportolókkal dolgozol. Bár ez a kijelentés a felszínen ironikusnak hathat, de ha kizárólag sportolókra korlátozod a klienseid körét, akkor nem fogod tudni igazán megérteni, miként képes az emberi test adaptálódni a különféle ingerekhez és stresszorokhoz.

Ezt azért is jelenthetem ki, mert megtapasztalhattam a tökéletes kontrasztot. A nyár folyamán minden nap 8 órában a kórházban dolgoztam olyanokkal, akik nemrég ébredtek fel a kómából, egy szörnyű autó-, vagy motorbalesetből lábadoztak, esetleg egy támadás áldozatául estek. Esténként ezzel szemben az elképzelhető legkiválóbb sportolókkal foglalkoztam – például John Wall-lal, a Washington Wizards all-star válogatottba is bekerülő védőjével.

A felszínen látszólag semmiféle kapcsolat nem volt a kettő között – de valójában egyértelműen fennállt.

Például a hosszú kóma utáni talpraálláshoz ugyanazokat a szóbeli instrukciókat alkalmaztam a farizmok aktiválására, mint amik a legjobban beváltak a profi sportolóknál is. Ráadásul amikor szemtanúja vagy, hogy miként éled újjá egy beteg idegrendszere egy kómát követően, az segít jobban megérteni, miként játszódnak le az idegi és fiziológiai adaptációk az emberi testben.

Az emberek – függetlenül attól, hogy a teljesítmény-skála melyik végén vannak éppen – részben azért éreznek rá nehezen a farizmaik akvitálására, mert az agy ezt a tevékenységet nem becsüli túlságosan sokra. Ennél fogva ha találsz rá módot, miként tudod életre kelteni egy kómából felébredt beteg farizmait, gondolj csak bele, milyen hasznosak lehetnek ezek az instrukciók olyasvalakinél, aki nem szenved ilyen súlyos korlátozásoktól. Ez a megközelítés pedig minden izomcsoport, illetve mozgás esetében működik.

Arra próbálok ösztökélni minden személyi edzőt és teljesítmény specialistát, hogy töltsön el egy kis időt a teljesítmény-skála legalsó végén is. Szánj rá heti néhány órát, hogy önkéntesként besegítesz a helyi kórház fizikoterápiás részlegén. Garantálni tudom, hogy az ott látottak és tanultak révén sokkal tapasztaltabb edzővé fogsz válni.

Maradj fókuszált,

CW

 

Link: http://chadwaterbury.com/what-the-hospital-taught-me/