[et_pb_section bb_built=”1″][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_post_title _builder_version=”3.0.89″ title=”on” meta=”off” author=”on” date=”on” categories=”on” comments=”on” feature
Az idei Riói Olimpiai Játékokon a kanadai sportoló Rosie MacLennan lett az első olyan sportoló, aki a trambulin sportágban meg tudta védeni az olimpiai bajnoki címét. A 28 éves versenyző aranyérmeinek története visszanyúlik a sportág bevezetéséig, ugyanis 7 éves korában ismerkedett meg a sportággal (próbálva tartani a lépést három idősebb nővérével), majd 11 éves korában kezdett versenyezni nemzetközi szinten. Miután teljesítményével aranyérmet szerzett a 2012-es Londoni Olimpián, 2015-ben edzés közben egy esést agyrázkódást szenvedett, ezt követően MacLennannak rehabilitációra és felépülésre volt szüksége, mielőtt megkezdhette volna a felkészült a Riói Olimpiára.
Omegawave: Milyen általános fizikális minőségek a legfontosabbak ahhoz, hogy elit szinten lehessen teljesíteni a trambulin sportágban?
Rosie MacLennan: A csúcsteljesítmény eléréséhez komoly erőre, robbanékonyságra, valamint gyors rostos mozgásra van szükség. Emellett fejlesztenünk kell a térérzékelésünket, valamint az anaerob rendszereinket is.
OW: Vannak olyan speciális módszerek, melyekkel fejleszteni tudod a minél nagyobb magasság eléréséhez szükséges robbanékony mozgásokat, valamint a kontrolláláshoz elengedhetetlen „fékező” és lassító mozdulatokat?
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row][et_pb_column type=”1_4″][et_pb_image _builder_version=”3.0.89″ src=”https://wpffeb1c03afb8.blob.core.windows.net/wp-media/2017/01/Rosie_Mac1.jpg” show_in_lightbox=”off” url_new_window=”off” use_overlay=”off” align=”center” always_center_on_mobile=”on” force_fullwidth=”off” show_bottom_space=”on” /][/et_pb_column][et_pb_column type=”3_4″][et_pb_text _builder_version=”3.0.89″ background_layout=”light”]
RM: Sok pliometrikus gyakorlatot – excentrikus és koncentrikus guggolásokat, ugrásokat,… – végzünk, valamint nehéz súlyos guggolásokat a robbanékonyságunk kontrollálása érdekében. Nagyon komoly törzsstabilitásra, valamint erőre van szükségünk, mivel a trambulinra érkezve 16 G erőt kell elviselnünk, és ha nem tökéletes az egyensúlyunk, akkor 0.3 másodpercünk van a korrigálásra.
OW: Miként alakítasz ki egyensúlyt és rendszert az általános erőedzés, valamint a trambulinon végzett speciális készségek és technikák gyakorlása között?
(Minden fénykép Dave Ross tulajdonát képezi.)
RM: Az idő folyamán változik a kettő egyensúlya, de hetente általában nagyjából 3 órát töltök az erő- és állóképességi edzőmmel, a trambulinon pedig 12-18 órát. Ezek egyértelműen kiegészítik egymást – emellett pedig Pilates és intervallumos edzéseim is vannak az anaerob rendszerem fejlesztése érdekében.
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_text _builder_version=”3.0.89″ background_layout=”light”]
OW: Mikor kezdtél Sam Gibbs-szel dolgozni, és hogyan változtatták meg az edzéssel kapcsolatos meglátásai a szemléletmódodat?
RM: Sammel a Londoni Olimpia előtt 5-6 hónappal kezdtem el együtt dolgozni. Ezt megelőzően az együttműködésünk tisztán csak a rehabilitációra korlátozódott – azonban azt figyeltem meg, hogy mindig, amikor ő kezelt, magasabbra tudtam ugrani. Rádöbbentem, hogy mindenképpen a csapatomban szeretném őt tudni. A Riói Játékokra történő felkészülés során ő lett az integrált segítői csapatom vezetője, így aztán sok teendője volt a rendszereim kezelésével kapcsolatos stratégia kialakítását illetően, különösképpen akkor, amikor az agyrázkódást követően dolgoztam a visszatérésen – ügyelnie kellett rá, hogy a rendszereim a tolerálható tartományon belül legyenek, és csak egy biztonságos sávon belül kapjanak terhelést.
OW: Tudnál mesélni arról egy kicsit, hogy mire volt szükség az agyrázkódást követően a versenyszintre történő visszatéréshez?
RM: Részben próbálgatásból állt a dolog, melynek során számos különféle dolgot számításba kellett vennünk. Fókuszálni kellett a vázizomzattal és a vesztibuláris észleléssel kapcsolatos aspektusra, és fontos volt, hogy a biztonságos tartományban maradjak annak érdekében, hogy időben vissza tudjak térni a trambulinra az Olimpiára történő sikeres kvalifikációhoz. Folyamatosan értékeltük a rendszereim állapotát, ügyelve rá, hogy ne terheljük túl őket, fokozva ezáltal a sérülés (vagy újrasérülés) kockázatát. Emellett újraedzettük a vesztibuláris észlelési rendszeremet szemgyakorlatokkal, valamint egy úgynevezett „bungee rendszer” segítségével – mely lényegében egy felnőtt méretű Jolly Jumper (rugós babahinta) –, emellett pedig igyekeztünk csökkenteni a rotációt, és mérsékelni bizonyos erőket. Így képes voltam megfelelő információkat kapni, ezáltal stimulálni az agyam diszfunkcionálisan működő részeit, hogy az idők folyamán egyre inkább funkcionálissá és toleránssá váljanak.
OW: Azt követően, hogy beépítetted az Omegawave-et az edzésedbe, mikor végeztél méréseket, és milyen konkrét indexekre összpontosítottál?
RM: Minden reggel az ébredést követően végeztem el a mérést. Én leginkább a grafikusan megjelenített értékeket vizsgáltam, és megfigyeltem bizonyos mintákat, melyek segítettek megérteni, az edzésem során mi visz előrébb, és mi az, ami ronthat a dolgon. Sam azonban jobban odafigyelt az összes különféle értékemre, valamint azok értelmezésére.
OW: A technológia alkalmazása segített a Sammel való kommunikációban?
RM: Szemmel tartotta az eredményeket, az információnak pedig valószínűleg nagyjából 80%-át megtartotta magának, én csak az Omegawave technológia által adott értékeket és visszajelzéseket kaptam meg. Az adatokat azonban egyértelműen felhasználta az edzéssel kapcsolatos tanácsok és útmutatások során, és ő volt az, aki átlátta az egész „visszatérés” és az Olimpiára történő felkészülés folyamatát.
OW: Előfordult olyan, hogy különösen meglepődtél a mérési eredményeiden? (Értem ezalatt azt, hogy jól érezted magad, de a biológiai rendszereid stressz és fáradtság jeleit mutatták – vagy épp ellenkezőleg, kevésbé érezted magad ébernek, de az Omegawave értékeid zöldben voltak, és arra utaltak, hogy fiziológiailag hasznos lehet a tervezett edzésed megvalósítása.)
RM: Előfordultak néha eltérések, de úgy tekintettem erre, hogy az eredmények inkább azt értékelik, mi fog történni az edzés hatására. Az edzés során az aktuális állapotom felmérésére használtam az Omegawave-et, de ezzel együtt a verseny napján mindentől függetlenül készen kell állni. A versenyek napján nem is néztem meg az eredményeimet, mivel nem akartam, hogy pszichológiailag befolyásoljanak. Az edzések során azonban egyértelműen hasznos és érdekes volt a módszer, mivel voltak olyan napok, amikor néhány értékem sárga volt, egy-kettő pedig akár még piros is, és mégis képes voltam megfelelő teljesítményre. Azonban egyes napokon olyan is előfordult, hogy minden értékem zöld volt, mégis gyengébben teljesítettem. De az idők folyamán megfigyeltük a mintázatokat, és rájöttünk, hogy igazán a központi idegrendszer állapotát kell figyelnünk, valamint az edzésem arra gyakorolt hatását.
Érdekes volt látni, hogy néha a kemény edzések után is zöldben voltam, mely lehetővé tette, hogy másnap is keményebben odategyem magam, amikor pedig úgy véltem volna, hogy talán könnyebb edzésnapra van szükségem.
OW: Az idei Olimpiai Játékok kapcsán miként kezelted az olyan tényezőket, mint az utazás miatti fáradtság, a táplálkozás és az alvás?
RM: Annak a mintának a megtalálása volt a lényeg, melynek révén úgy érezhetem, hogy készen állok, és felkészültnek érzem magam mentálisan és fizikálisan is a verseny napján. Idővel rátaláltam arra az állapotra, melyet el kellett érnem a legjobb teljesítményhez, és utólag visszagondolva Sam mutatott olyan ábrákat és táblázatokat, melyeken látható volt, hogy ténylegesen sikerült optimalizálnunk a felkészülésemet a verseny előtt, így a megfelelő napon tudtam a csúcsformámat nyújtani, melyet az Omegawave mérések is alátámasztottak. Az Omegawave-et arra használta, hogy személyre tudja szabni az útmutatását – az én nézőpontomból az eredmények és a mérések kissé az események mögött mozogtak, de tisztában voltam vele, hogy a látottakat felhasználva meg tudja mutatni nekem a helyes irányt.
OW: 28 évesen, két olimpiai arannyal a hátad mögött tervezed a részvételt a 2020-as Tokiói Olimpián is?
RM: Azt tervezem, hogy folytatom tovább az edzést, januárban pedig felpörgetem a dolgokat. Most még csak élvezem egy kicsit a dolgot, de úgy érzem, nem végeztem még a versenyzéssel. Mivel a Riói Olimpia előtt nem volt olyan hosszú a felkészülésem, mint amit szerettem volna, nem azzal a programmal versenyeztem, mint amivel szerettem volna. Egyértelműen úgy vélem, van még hová fejlődnöm, és kétségtelenül nem értem még el a csúcsformámat. Ezért folytatom tovább az ugrásokat, míg nem sikerül azt elérnem.
Link: https://www.omegawave.com/2017/01/16/balance-control-two-time-olympic-gold-medalist-rosie-maclennan/
[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]
A teljes tartalom megtekintéséhez kérjük, jelentkezz be!
Bejelentkezés
