Időnként kapunk kérdéseket az olvasóinktól, akik egy cikket vagy egy előadást keresnek az új felfedezéseik megkezdéséhez. Nemrég egy olvasónk a légzés értékeléséről kérdezett, és aziránt érdeklődött, hogy tudunk-e kezdésképpen ajánlani jó linkeket. Az Assessing Kérdés: Meglátásotok szerint mennyire van fontos szerepe a légzési stratégiának a funkcionális mozgásban? Tesztelitek vagy próbáltok változtatni rajta? Gray Cook Már régóta foglalkoztat minket a légzés. A leginkább prudens dolog talán az lenne, ha a légzés vizsgálatát a tesztek elé helyeznénk. Ha elkezdenénk tesztelni a légzést, azt találnánk, hogy sokan adaptálódtak a légzésükhöz a tartásukkal. Előre tolódik a nyakuk, mi pedig erre azt mondjuk nekik, hogy húzzák ki magukat. Mi van, ha emiatt hátrébb húzzák a nyakukat, a légútjuk átmérője pedig 50%-kal lecsökken? Vajon képesek leszünk megváltoztatni a tartásukat? A légzés terén elsőként a hatékonyság mértékének vizsgálatával kéne foglalkoznunk, mielőtt még rátérhetnénk a bordakosárra vagy a rekeszizomra. Ha valakinél a tesztek problémát mutatnak, elsőként meg kell néznünk, hogy nem áll-e fenn strukturális probléma. Ha össze van szűkülve a légútja, és mi testtartásbeli instrukciókkal, gyakorlatokkal, terheléssel, vagy akár Valsava-menőverrel próbálunk rajta segíteni, azzal sokkan több problémát okozhatunk, mint amennyit megoldunk. Elsőként biztosítanunk kell, hogy nem áll fenn olyan strukturális korlátozás, amit nem tudunk megoldani. Másrészt nem próbálom edzeni a légzést az FMS során. Egyszerűen csak megfigyelem. Amikor rátérünk a gyakorlatokra, nagyon odafigyelek a légzésre. Az SFMA klinikai modelljében alkalmazott mozgásminták kapcsán is azt tanítjuk, hogy oda kell figyelni, a kliens képes-e fenntartani a megfelelő légzést a mozgásminta során. Előfordul, hogy azt mondom „Érintsd meg a lábujjadat”, ami gond nélkül sikerül, majd azt mondom „Most végy egy levegőt”, és az illetőnek fel kell emelkednie a légzéshez, majd onnan tud újra visszaereszkedni. Ilyen esetben az illető nem uralja a mozgást, ugyanis képtelen lélegezni benne. A legfontosabb, hogy az anatómiai légutat kivonjuk az egyenletből, ezáltal biztosítva a megfelelő terápiás intervenció lehetőségét. Ha túl sokat pörgünk a légzés tesztelésén, miközben nem megfelelő a test funkcionális működése, akkor valamit meg fogunk próbálni megváltoztatni anélkül, hogy elegendő visszajelzést kapnánk róla. Vizsgáld meg a különféle mozgásmintákat és gyakorlatokat, és meglátod, melyiknél figyelhető meg a legkorlátozottabb vagy legkevésbé hatékony légzés. Gyakran a minta során tapasztalható fáradtság a nem hatékony légzés miatt alakul ki – nem pedig azért, mert a minta olyan fárasztó lenne. Stuart McGill Alapvetően egyetértek ezzel, de hadd fejtsem ezt ki egy kicsit még jobban. A kérdésre a válaszom: attól függ. Ha csak mintákat szeretnénk kialakítani, amiket az illető a mindennapok során használhat, akkor egyszerűen csak kövesd, amit Gray mondott. De emeljünk egy kicsit a téten. Vegyünk például egy olyan sportágat, ahol a sportolódnak van ellenfele is – MMA vagy UFC. Ezek a srácok iszonyat jók. Ha az ellenfelüket egy leszorított pozícióba tudják vinni, és le akarják nyomni a karját, akkor bele fognak mászni az ellenfelük májába, hogy a földre kényszerítsék a védekező kart. Kivárják azt a másodpercet, amikor az ellenfelük belélegzik – nem pedig kilélegzik –, és akkor lendülnek támadásba a légzési ciklus alapján. Hogyan alkalmazhatjuk ezt más kontextusban? Figyeljük meg a kosárlabdázókat a palánk alatt. Arra várnak, hogy megtörténjen az ellenfélnél a kilégzés, ekkor ugyanis egy kissé ernyedtebbé válik az ember – és ekkor indítják meg a támadásukat. Hogyan tudom biztosítani, hogy ez soha ne történjen meg? Hogyan tudom megtanítani rá a rekeszizmot, hogy a lehető legatletikusabb legyen, függetlenül a stabilitástól és a kontrolltól? Nehéz légzésre kényszerítem őket, majd leküldöm oldalsó hídtartásba. Ha bármilyen más izmot is bevonnak a légzésbe, akkor össze fognak omlani. Így csak a rekeszizmukra tudnak támaszkodni. Így tanítom függetlenségre a rekeszizmot, hogy helyzettől függetlenül képesek legyenek lélegezni. Akik nehéz súlyokkal dolgoznak, jobb, ha nem lélegeznek emelés közben. Körülbelül 70%-ig megtöltik a tüdejüket, majd belevágnak. Kiveszik a rúdból a lazaságot, esetleg szippantanak egy kis levegőt, majd nekivágnak – ugyanis ha több levegőt engednek ki a tüdejükből, akkor a gerincük össze fog omlani. Csak példákat hozok arra, hogy miért is mondtam: ’attól függ’. Három helyzetben három teljesen eltérő instrukció a légzés kapcsán. Láttam teniszezni az egyik Williams-testvért, és a kommentátor az alábbi kijelentést tette: „A morgásokkal próbálja megfélemlíteni az ellenfelét.” Ennek semmi köze a megfélemlítéshez. Ha megvizsgáljuk a szerva sebességét és a vállízület által kifejtett erőt, megértjük, hogy ez nem más, mint aktív kilélegzés. A törzs merevsége nem akkor alakul ki, amikor a tüdő tele van levegővel. A törzs maximális merevsége az aktív kilélegzés kezdetén érhető el. A kezdeti kilélegzés ugyanis túlterheli a törzset, rögzíti azt és mérhető szupermerevséget alakít ki. A szupermerevség azt jelenti, hogy a disztális oldalon még nagyobb erőkifejtésre lehetünk képesek. Ezzel az aktiválással így érhető el pár extra kilométernyi sebesség. Erről szól a morgás. És ez rejlett Bruce Lee 1 colos ütésének hátterében is. Link: https://www.otpbooks.com/breathing_assessment/ A teljes tartalom megtekintéséhez kérjük, jelentkezz be!
