A megfelelő akklimatizációs időszakok fontossága (Jeff Fish)

l a hosszú hétvégi pihenők, a nagyobb nyaralások, az iskolai vagy egyetemi szünetek, valamint profi szinten a szezont, valamint a szezonon kívüli edzésprogram befejeztét követő időszakok. Ezeknek a kihagyásoknak a nagy része elengedhetetlen a sportoló hosszú távú fejlődése érdekében – és nem csupán a sportteljesítményt tekintve, hanem szociális és kulturális értelemben is. Időnként szünetet kell tartani a folyamatos edzés és gyakorlás között, ezen időszakok többségét pedig előre meg lehet tervezni, és fel lehet használni a sportoló fejlődésére.

A csapattól vagy a sporttól távol töltött leghosszabb időszakok a szezon végén, valamint a szezon előtti felkészülés kezdetét megelőzően fordulnak elő. Az amerikai profi futballban ez két meglehetősen hosszú időszakot jelent. Egy tipikus szezont követően (leszámítve a rájátszást) előfordulhat, hogy a sportolóknak akár 4 hónapig sem kell a csapattal edzeniük, valamint újabb 5-6 hétig a szezon előtti felkészülést megelőzően. Ezek az időkeretek lehetővé teszik, hogy a sportoló eltávolodjon a sportága jelentette stressztől, és más tevékenységekkel foglalkozzon. Ez a távollét az edzői stáb tagjai számára pedig komoly kihívást jelent, ugyanis ők felelősek azért, hogy amikor a csapat több tucat játékosa teljesen eltérő funkcionális állapotban visszatér a pihenőjéről, készen álljanak az edzésterhelésük jelentős növekedésére.

Amikor a társaikkal hetekig nem találkozó sportolók visszatérnek a csapathoz, egy átfogó értékelésre van szükség az aktuális állapotuk kiértékelésére, egy napi szintű értékelési tervre annak monitorozására, hogy az egyes atléták miként tudnak adaptálódni a megnövekedett edzésterheléshez, valamint egy kiválóan felépített edzésprogramra, mely rugalmasan, az adott napi állapothoz igazítva kezeli az edzésterhelés növelését. Ez a folyamat kulcsfontosságú a csapat, valamint az egyes játékosok állapotának felméréséhez. Számos sportolónál előfordulhat, hogy a visszatérésükkor még nem állnak azonnal készen a komoly szintű megterhelésre.

A visszaérkezéskori értékelés során a sportedzők gyakran minimális időt hagynak az orvosi stábnak az általános fizikális felmérésre, ugyanis a lehető leghamarabb szeretnék már a pályán látni a játékosaikat, hogy megkezdhessék a felkészülést. Azonban ennek a felmérésnek nem része az erő, a robbanékonyság, valamint az anaerob/aerob erőnlét korábbi egyéni szinttel történő összevetése. Napi szintű monitoringra is szükség van annak felmérésére, hogy az egyes sportolók miként képesek adaptálódni a terheléshez. Az Omegawave a sportolók értékei alapján tökéletes iránymutatással szolgál a teljesítményszakértőknek és a sportedzőknek a csapatszintű és egyéni edzésterhelés típusának és mértékének meghatározását illetően. Sok esetben több sportoló is ugyanazért a helyért harcol, távol a családjától, és a bizonytalan profi karriertől rettegve – a stressz már épp elég magas a pályára lépést megelőzően is.

A sportedzők körében nagyon gyakran megfigyelhető, hogy az edzésterveik kőbe vannak vésve, és csak mérsékelten rugalmasak – a sportoló dolga „tartani a programmal a lépést”. Véleményem szerint minden sportoló hozzájárul adott mértékben a csapat sikeréhez, és a teljesítményük veszélyeztetése – ha ezt a kockázatot ráadásul még a tudományos adatok is alátámasztják – hatalmas hanyagságnak tekinthető. Elvégre ki más felelős azért, hogy lehetőséget biztosítson a sportolónak a megélhetésre, hozzájáruljon a játékosok és a csapat fejlődéséhez, valamint biztonságban tudja az atlétáit (az ütközéses sportok nyújtotta kereteken belül természetesen)? A szervezett edzésprogram kulcsfontosságú az év ezen időszakaiban. Például amikor az NFL-ben a sportolók visszatérnek a szezon előtti felkészülésre, előtte jellemzően a várostól távol vakációztak, és hetekig nem vettek részt sport-specifikus edzéseken.

Számos változót kell figyelembe venni az edzésprogramok kialakítása során. Egy sportedző számára nyilvánvalóan az év ezen időszaka arról szól, hogy a lehető legtöbb játékvariációt és sémát verje bele a játékosai fejébe, ezáltal biztosítva a csapat sikerességét. Több száz játékot és variációt kell a sportolóknak elsajátítaniuk a szezon előtti felkészülés során, és erre a csapatok mindig kiemelt hangsúlyt fektetnek. Gyakran előfordul, hogy a gyakorlások ugyanarra a struktúrára épülnek: intenzív futások, hosszú edzések (2-2,5 óra), begyakorolt játékok magas száma, extrém időjárási viszonyok. Ez a struktúra folyamatosan megfigyelhető a szezon előtti felkészülés során. Azonban más fontos tényezőkre is figyelmet kell szentelni: ilyenek például a változó intenzitási szintek, melyek során különféle területekre (technika, regeneráció, stb.) fókuszálnak, az első hetet pedig arra használják, hogy fokozatosan építsék fel a munkakapacitást tudományos módszerek segítségével (számos sérülés fordul elő az első 5-7 edzés során, melyek megfelelő tervezéssel elkerülhetőek).

Összefoglalva: tapasztalataim szerint ezen időszakok startégiájának tervezése során érdemes bevonni speciális ismeretekkel rendelkező szakértőket is, így biztosítva a végső célt, mely nem más, mint a játékosok teljesítményének fejlesztése és a sérülések gyakoriságának csökkentése az edzésprogram kritikus időszakai során – különösképpen olyan esetekben, amikor rövidebb akklimatizációs időszak áll csupán rendelkezésre. Dióhéjban elmondható, hogy a kezdeti edzések időszakában, ahol még rendkívül hangsúlyos az akklimatizáció folyamata, a hagyományos megközelítés – túl gyorsan, túl specifikusan, túl gyakran – káros hatással lehet a sportolók funkcionális állapotára. Véleményem szerint a megfontolt tervezés és a csapatmunka révén felgyorsítható a sportolók és a csapat fejlődése, mely sikeresebb idényeket tesz elérhetővé.

 

Link: https://www.omegawave.com/2013/04/10/the-importance-of-proper-acclimation-periods/