A rák, mint metabolikus betegség – Dr. Thomas Seyfried TELJES interjú

A rák, mint metabolikus betegség – Dr. Thomas Seyfried TELJES interjú

Rendhagyó írás következik, mert témája nem az edzés, hanem az egészség, azon is belül a rákkutatás. Az interjú alanya Dr. Thomas Seyfried, aki évtizedes kutatásokra hivatkozva állítja, a modern rákkutatás sajnos tévúton jár. Nem lesz itt savasító meg lúgosító diéta, és egyetlen terméket sem akar eladni Dr. Seyfried, egyszerűen bemutatja azt az utat, amit olyan elődök képviseltek, mint a Nobel-díjas Warburg vagy a szintén Nobel-díjas Szent-Györgyi,


[Damien Blenkinsopp]: Thomas, köszönöm, hogy csatlakozott ma hozzánk.

[Dr. Thomas Seyfried]: Köszönöm a meghívást.

[Damien Blenkinsopp]: Lényegében egy egyfajta áttekintéssel szeretnék kezdeni, ugyanis Ön egy egészen eltérő elmélettel állt elő a rák kapcsán, mint ami az uralkodó nézet volt már nagyon hosszú ideje. Hogyan tudná leírni a különbséget a két elmélet között, és mi az alapja az Ön új elméletének?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, az én elméletem sem új. A múlt század első felében, a 20-as és 40-es évek között foglalkozott vele Otto Warburg, a kiváló Nobel-díjas tudós és biokémikus. Ő figyelte meg, hogy  a tumor sejtek erjesztik a glükózt, még oxigén jelenlétében is – ez a tejsavas erjedés.

Ez egy rendkívül szokatlan dolog, mely jellemzően kizárólag oxigén hiánya mellett történik normál esetben. Azonban az oxigén jelenlétében történő erjesztés egy nagyon-nagyon szokatlan biokémiai folyamat. Warburg a rendelkezésére álló jelentős adatmennyiség alapján úgy vélte, a tumor sejtek azért teszik ezt, mert sérült a respirációjuk, vagyis a sejtlégzés. A normál működésű testünkben a legtöbb sejtünk respiráció révén termel energiát, mely egy oxidatív foszforiláció. Így hozunk létre ATP-t.

Azonban a rákos sejtekben – minden tumor típus, valamint a tumorokban található összes sejt esetében – általánosságban jóval nagyobb mértékű az erjesztés, mint a normál sejtekben. Ez pedig később a tumor sejtek biokémiai defektusának jellemzőjévé válik. Warburg hosszasan írt erről a jelenségről, és hatalmas mennyiségű bizonyítékot is felhalmozott emellé – ő, valamint néhány más tudós is.

Azonban Watson és Crick a DNS szerkezetével kapcsolatos felfedezése, az az észrevétel, hogy a tumor sejtekben genetikai mutációk és DNS károsodás figyelhető meg, valamint a genetikai állomány DNS-ben történő tárolásának elképesztő mértékű összefüggései hatására mindenki azzal kezdett foglalkozni, hogy miként lehetne megérteni a tumor sejtek genetikai károsodását. És fokozatosan egyértelművé vált sokak számára, hogy a rák egy genetikai alapú betegség, nem pedig egy mitokondriális metabolikus betegség, mint azt Warburg korábban bemutatta.

[Damien Blenkinsopp]: Pontosan, tehát amikor egy perce az energiáról és a sejtek respirációjáról beszéltünk, az valójában a mitokondriális respirációról, valamint a sejteken belül a mitokondrium energiatermeléséről szólt.

[Dr. Thomas Seyfried]: Ez így igaz. A mitokondrium egy sejtszervecske, mely a legtöbb sejtünkben megtalálható – a vörösvérsejteknek nincs, ezért ők erjesztéssel termelnek energiát. Azonban a mitokondrium az a sejtszervecske, mely szabályozza a sejtszintű homeosztázist és működést, valamint egészséget és vitalitást biztosít a bennünk található sejtjeknek, és ezáltal végső soron az egész testünknek.

Amikor pedig ezek a sejtszervecskék megsérülnek, meghibásodnak, vagy valamilyen oknál fogva nem megfelelő lesz a működésük, a sejtek normál esetben elpusztulnak. Azonban ha a károsodás vagy a nem megfelelő működés egy graduális krónikus probléma következménye, a sejtek átállnak az energia metabolizmus egy ősi formájára, mely az erjesztés. Ez egy olyan energiatípus, mely minden organizmus minden sejtjében rendelkezésre állt, mielőtt az oxigén megjelent volna a bolygónkon nagyjából egy milliárd évvel ezelőtt.

Tehát ezek a sejtek lényegében annyit tesznek, hogy visszatérnek az energia metabolizmus egy rendkívül ősi állapotába, mely a gyors proliferációhoz – burjánzás -  kapcsolódik. A sejtek gyorsan osztódtak és nőttek az oxigén megjelenését megelőzően. Tehát ezek a rákos sejtek pusztán csak visszaállnak arra az energia metabolizmus típusra, mely minden organizmusban jelen volt, mielőtt még az oxigén megjelent volna a bolygón.

[Damien Blenkinsopp]: A respiráció ezen fermentációs -  erjedés -  típusa, metabolikus aktivitása, a mitokondriumból ered, vagy magából a sejtből?

[Dr. Thomas Seyfried]: Mielőtt az oxigén megjelent volna a bolygón, nem voltak mitokondriumok. Ez a bontási folyamat tisztán csak a sejtekben játszódott le. Nem volt szükség mitokondriumra, ez ugyanis tisztán citoplazmatikus energiaforrás. Bekerül a glükóz, majd a citoplazma gyorsan piruváttá alakítja át, ezt követően pedig a piruvát lebomlik tejsavvá vagy laktiddá – ezt nevezik tejsavas erjesztésnek.

Ez a folyamat pedig képes táplálni az energia metabolizmust, valamint az ebből eredő folyamatokat. Azonban ez az energiatermelés rendkívül hatékonytalan formája, melyet gyakran hoznak összefüggésbe a gyors proliferációval.

[Damien Blenkinsopp]: Köszönöm. Tehát nagyon egyszerűen fogalmazva lényegében azt mondja, hogy a mitokondriumok a sérülés miatt megszűnnek működni, emiatt a sejt pedig visszatér az energiatermelés eredeti állapotába, mintha a mitokondriumok többé már nem is lennének ott.

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, nem arról van szó, hogy nincsenek ott. Ott vannak, és részt is vesznek a különféle aminosavak erjesztésében. Továbbra is szerepet játszanak abban, hogy energiát és tápanyagokat biztosítanak a sejtnek, azonban ez már nem az energiatermelés szofisztikált módján, oxidatív foszforiláció révén történik. A működésük azon eleme sérült, azonban más részeik továbbra is működnek. Azonban nem úgy termelnek energiát, ahogy a legtöbb sejt tenné – mely a respiráció, vagy oxidatív foszforiláció.

És azt is szeretném kiemelni, hogy nem áll le teljesen az oxidatív foszforiláció sem. A tumor sejtekben ez attól függ, milyen gyorsan nőnek, és mennyire agresszív a tumor. Igaz, hogy egyes nagyon-nagyon agresszív tumorokban alig található mitokondrium, de az is előfordul, hogy egyáltalán nincs. Tehát ezek a sejtek elsődlegesen az erjesztésre támaszkodnak.

Azonban egyes tumor sejtekben kis mértékben jelen van még a respirációs funkció, ezek pedig sokkal lassabban nőnek, mint azok a tumor sejtek, melyekben egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben működik a respiráció. Tehát ez egy fokozatos dolog, azonban a lényeg az, hogy a sejtek tovább növekednek, azonban nem megfelelően szabályozottak. Ugyanis a mitokondriumok nem csupán hatékony energiatermeléssel foglalkoznak, hanem szabályozzák a sejt különféle állapotait is. Ők kontrollálják a sejt teljes rosthálózatát, valamint a homeosztatikus állapotát is.

Tehát ezek a sejtszervecskék fontos szerepet töltenek be az energiatermelés hatékonyságának fenntartásában. Amikor pedig meghibásodnak, a sejtmag genomja bekapcsolja ezeket az onkogéneket, melyek lényegében olyan transzkripciós faktorok, melyek erjesztéses jelutakat használnak. Ezáltal a sejtek képesek lesznek a túlélésre, azonban nem megfelelően lesznek szabályozva.

[Damien Blenkinsopp]: Pontosan, és ebből alakul ki a rák.

Milyen módokon sérülhetnek meg a mitokondriumok? Manapság milyen jellegű ez a sérülés? Ez egy modern korunkra jellemző jelenség? Csak mert az orvostudomány az évek során egyre inkább a rákkutatásra fókuszált, és vélhetően továbbra is egyre nő ennek a súlya. Szívesen hallanám ennek kapcsán az Ön véleményét is.

Vajon a rák mindig is jelen volt, vagy manapság sokkal jobban hat ránk? Valamint mitől sérülnek meg a mitokondriumok?

[Dr. Thomas Seyfried]: Ez onkogén paradoxon néven ismert, melyet már Szent-Györgyi Albert – aki Nobel-díjat kapott a C-vitamin, energia metabolizmus, és ezekhez kapcsolódó témák terén folytatott kutatásaiért –, valamint az angol John Cohn is vizsgált. Ők erre a jelenségre onkogén paradoxon néven hivatkoztak – miként lehet, hogy a környezetünkben olyan sokféle esemény képes rákot okozni egy közös mechanizmus révén?

És amikor arra gondolunk, hogy mi okoz rákot, a karcinogénekről beszélünk. Ezek olyan kémiai vegyületek a környezetben, melyekről köztudott, hogy kapcsolatban vannak a rák kialakulásával. Tehát itt ez a számtalan vegyület, melyeket karcinogéneknek nevezünk. Aztán ott a sugárzás, ami rákot okoz. A hipoxia – az oxigén sejtekbe történő eljutásának blokkolása – szintén összekapcsolható a rák kialakulásával.

Gyakori jelenség a gyulladás – krónikus gyulladás, ami olyan sebekhez vezet, melyek nem gyógyulnak be. Ez is előidézhet rákot. Ritka csírasejtvonal mutációk – mint a BRCA1 gén mutációi –, melyekről már sokan hallottak, ugyanis Angelina Jolie felhívta rá a figyelmüket. Vírusok, hepatitisz vírus, papilloma vírusok. És még számtalan más vírus van, mely a rákhoz köthető. Öregedés. Minél öregebbek vagyunk, annál magasabb a rák kockázata.

Ezek mind károsítják a respirációt. A rák kialakulása kapcsán a közös kapocs a mitokondriumok, valamint a sejt respirációs kapacitásának károsodása. Tehát a paradoxon megoldódik, mihelyst az emberek rádöbbennek, hogy ezek az önálló tényezők mind azonos mechanizmus révén működnek, mely lényegében a sejtszintű respiráció károsodása.

Az emberek erre azt mondják: „De mi a helyzet a genom mutációival? Azokkal mi van?” Manapság elsődlegesen arra a területre fókuszálnak, hogy a rák egy sejtszintű genetikai betegség. Pedig lényegében annyi történik, hogy a sejtmag integritása, valamint genetikai stabilitása instabillá válik, ahogy a respirációból származó energia mértéke lecsökken.

Ez nagyon érdekes téma. Az összes úgynevezet provokatív ágens, melyről köztudott, hogy rákot okoz a respiráció károsítása révén, olyan toxikus reaktív oxigén fajtákat választ ki, melyek sejtszintű genetikai mutációkat okoznak. A legtöbben pedig erre fókuszálnak. A rákkutatások többségének fő célpontját a tumor sejtekben jelentkező genetikai mutációk alkotják. Azonban ha a rákra egy mitokondriális metabolikus betegségként tekintünk, akkor a sejtszintű genetikai mutációk csupán a respiráció károsodásának következményeként jelentkeznek. Tehát a legtöbben a továbbgyűrűző hatással foglalkoznak, nem pedig a betegség okával.

[Damien Blenkinsopp]: Tehát azt állítja, hogy mivel a mitokondriumok károsodnak, és ezáltal mérséklődik az energiatermelés is, ez okozza a sejt integritásának elvesztését?

[Dr. Thomas Seyfried]: Elvész a genom integritása.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen. A legtöbben, akikkel eről beszélünk, azt mondják: „Ó, a rák egy genetikai eredetű betegség. Próbálunk megoldást találni ezekre a genetikai mutációkra, de minden tumor más mutációkkal jár. Személyre szabott terápiákra van szükségünk, mivel az egyes ráktípusok esetén az egyes sejtekben eltérő mutációk jelentkeznek.” És ez igaz is, azonban ez csupán a respiráció károsodásának továbbgyűrűzése.

Tehát az emberek csak a tünetekkel foglalkoznak. Nem fókuszálnak a probléma fő okára, mely az energia metabolizmus stabilizálása. És ez az oka, hogy miért haladunk olyan lassan a betegség kezelésével.

[Damien Blenkinsopp]: Bele tudna menni ebbe egy kicsit részletesebben? A mitokondriumok számos részből tevődnek össze: a külső membránból, a belső membránból, és így tovább. A mitokondriumok meghatározott részei károsodnak? Vagy bármelyik?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, ez nagyon érdekes téma. Úgy tűnik, sikerült meghatároznunk lipid abnormitásokat a mitokondriumok belső membránjának lipid komponenseiben. Vannak bizonyos lipid típusok, melyek elsődlegesen a mitokondriumok belső membránjában találhatók meg nagy mennyiségben. Ezt a lipidet kardiolipinnek nevezzük. Ez egy ősi lipid, mely jelen van bakrétiumokban, valamint a mitokondriumokban is, és nagyon fontos szerepet tölt be a belső membrán – mely végső soron a respirációs energiánk forrása – integritásának fenntartásában.

És számos olyan fehérje, mely szerepet játszik az elektronszállító láncban, függ azon lipid környezet interakcióitól, melyben megtalálható. Tehát a lipidek jelentős változáson eshetnek át a környezet hatására, ez pedig módosítja az elektronszállító lánc fehérjéinek működését, befolyásolva a sejtszervecske energiatermelő képességét.

Ez egy valódi probléma, a belső membránra pedig hatással lehetnek ezek a karcinogének, a sugárzás, a hipoxia és a vírusok. Maguk a vírusok, vagy a vírus végtermékei belépnek a mitokondriumba, és ott is maradnak, ezáltal módosítva a fertőzött sejt energiatermelésének hatékonyságát.

A legtöbb sejt pedig elpusztul. Amikor meggátoljuk a respirációt, a legtöbb sejt elpusztul ennek hatására. Azonban a testünk egyes sejtjei képesek az erjesztés – ezen ősi energiatermelő jelút – fokozására, ezáltal képesek túlélni, és ezáltal tumor sejtekké válnak.

[Damien Blenkinsopp]: Köszönöm. Tehát ez az elmélet nagyon különbözik attól, amiről az emberek általában hallanak – a DNS mutációktól. Milyen kutatási anyagokat használt fel a könyvében és a prezentációiban, melyekről úgy érzi, hogy stabilan alátámasztják ezt a látásmódot? Vannak olyan kulcsfontosságú kutatási elemek, melyekre esetleg a kutatók nem figyeltek fel? Esetleg meg tud említeni 4 olyan dolgot, mely Ön szerint ezt az elméletet támasztja alá stabilan a másik elmélettel szemben?

[Dr. Thomas Seyfried]: Úgy vélem, ez nagyon fontos kérdés. Mi a legerősebb bizonyíték az elmondottak alátámasztására? A könyvemben értékeltem azon terápiás előnyöket, melyeket akkor tapasztaltam, amikor a rákot az erjesztés által nyert energia megcélzásával kezeltük. Hogy lehetséges, hogy nem vettük ezt eddig észre? Ez nagyon érdekes.

Az elmúlt 50 év során a szakirodalomban elszórtan különféle jelentések kerültek napvilágra annak kapcsán, hogy mi történik, ha a tumor sejt sejtmagját új citoplazmába helyezzük, mely normális mitokondriumokkal rendelkezik – ez a citoplazma pedig származhat egy frissen fertőtlenített tojásból, vagy egy embrionális őssejtből is. Mivel most már rendelkezésünkre áll a szükséges technológia, képesek vagyunk efféle sejtmag-átültetésekre. Végső soron ez vezetett Dolly bárány klónozásához, valamint az ehhez hasonló kísérletekhez. Jó pár évvel korábban ezt már végrehajtották békákkal és egerekkel is, mielőtt áttértünk volna a nagyobb emlősökre.

Azonban világossá vált, hogy amikor egy tumor sejt sejtmagját normál citoplazmába helyezzük, néha normális sejtek alakulnak ki, és néha képesek vagyunk klónozni egy békát vagy egy egeret a tumor sejt sejtmagjából. Ez egészen lenyűgöző megfigyelés volt. Az emberek ugyanis úgy vélték, hogy a sejtmag mutációi miatt alakulnak ki a rákos sejtek – azonban ha helyes az az elmélet, hogy ez a sejtmag genetikai betegsége, a génállomány pedig a sejtmagban található, akkor mégis miként lehet normális szövetet kialakítani belőle abnormális proliferáció nélkül? Vagyis másképp fogalmazva normális, differenciált szöveteket egy tumor sejt sejtmagjából.

Összegyűjtöttem számos ilyen jelenést, melyek elszórtan jelentek meg a szakirodalomban az elmúlt több, mint 50 év során. Amikor ezek a jelentések napvilágot láttak, furcsaságként kezelték őket, melyek nem támasztották alá a gén elméletet, a legtöbben pedig figyelmen kívül is hagyták, mivel mindig csak egyetlen tanulmányról volt szó. Azonban 4-5 évente mindig felbukkant egy ilyen jelentés. Eltelt 8 év, és jött egy újabb. Ezeket a tanulmányokat pedig a terület vezető szaktekintélyei készítették – a fejlődésbiológia területének legjobbjai. Ezek az emberek kiemelkedőnek számítottak a területükön.

És mind ugyanarra a következtetésekre jutottak, miszerint nem alakult ki tumor azt követően, hogy a rákos sejtmagot normál citoplazmába ültették át. Klónoztunk egereket, klónoztunk békákat. Normálisan szabályozott sejtnövekedést tapasztaltunk. Ez mégis hogy lenne lehetséges, ha a sejtmag hordozná a betegséget?

Tehát összegyűjtöttem ezeket a jelentéseket egy csoportba, és kiszűrtem, hogy milyen végső eredmények születtek. És mikor ezt a sok tanulmányt először látja az ember együtt, meg lehet figyelni, hogy a konklúziók összhangban vannak – teljesen eltérő organizmusokat, teljesen eltérő kísérleti rendszereket használva az eredmények azonosak. Nem a sejtmag mutációk okozzák a rákot.

Ha pedig egy normális sejtmagot ültetünk egy tumor citoplazmába, vagy rákos, vagy elpusztult sejteket kapunk – sohasem normális sejteket. Innentől egyértelmű volt a dolog számomra. Amikor pedig az emberek meglátják csoportba gyűjtve, összesítve ezeket az eredményeket, megértik majd, milyen elképesztő jelentéssel bírnak ezek a betegség természetét illetően. Ez nem a sejtmag genetikai betegsége, hanem egy mitokondriális metabolikus betegség. A rákkutatás pedig még nem tudott megbarátkozni ezzel az új valósággal.

[Damien Blenkinsopp]: Erre röviden kitérve – ha megjósolhatná a jövőt, mit gondol, a rák metabolizmussal kapcsolatos meglátása elfogadottabbá fog válni a közeljövőben? Mondjuk a következő 5-10 évben? És mi kell ahhoz, hogy ez megtörténjen?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, már jelenleg is egyre nő az elfogadottsága. Az emberek kezdenek rádöbbenni, hogy a metabolizmus a rák fontos aspektusa. Azonban sajnálatos módon a rákkutatás továbbra is a gén elmélethez ragaszkodik. Kijönnek a tanulmányok, ők pedig csak ennyit mondanak: „Ó, a rákos sejtek abnormális metabolizmusa a sejtmag genetikai mutációi miatt van. Ezért rá kell jönnünk, milyen hatással járnak még ezek a mutációk.”

Nem értékelték alaposan az általam bemutatott információkat – pedig abból nyilvánvalóan látszik, hogy ez nem egy sejtmag genetikai betegség. Nem a mutációk okozzák a betegséget, azok csupán az abnormális metabolizmus következményei.

Azonban mostanában megnőtt az érdeklődés az elméletem kapcsán. Ez ugyanis egy teljesen új megközelítést jelent a rák leküzdése kapcsán. Onnantól, hogy megérted, ez nem egy sejtmag genetikai betegség, hanem egy mitokondriális metabolikus betegség, azokat az üzemanyagokat kell megcéloznod, melyeket a tumor sejt használ fel az életben maradáshoz. Ezek pedig az aminosavak és a glükóz, melyek erjeszthetők. Ezek a molekulák, melyek a primitív jelutak révén erjeszthetők, jelentik a betegség megállításának fókuszpontját.

Innentől ez egy sokkal-sokkal kezelhetőbb betegséggé válik onnantól, hogy megérted: ha elveszed a tumor sejtek üzemanyagát, azt nem élik túl. Lelassulnak, nem nőnek tovább, és végül elpusztulnak. Ez pedig lehetőséget biztosít arra, hogy megcélozzuk és elpusztítsuk ezeket a sejteket természetesebb, nem toxikus módszerek segítségével.

[Damien Blenkinsopp]: Pontosan, jó lenne, ha egy kicsit tudnánk erősíteni a saját szervezetünkön. Ugyanis ha jól értem, a sokak által pártolt jelenlegi megközelítés lényege az összes különféle sejtmag genetikai mutáció megtámadása – márpedig ezekből több ezer fajta van, és össze sem lehet őket számolni, mivel folyamatosan változnak –, ezzel szemben a mitokondriumok mind azonosak. Tehát ilyen szemszögből vizsgálva két teljesen eltérő problémáról van szó. Helyesen foglaltam össze a dolgot?

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, abszolút igaza van. Úgy értem, egy teljesen más problémáról van szó – az energia metabolizmus problémájáról. A sejtmag pedig egy másodlagos, mellékes tényező.

[Damien Blenkinsopp]: Pontosan. És sokkal egyszerűbbé válik a megoldás, mivel ugyanazt az egy problémát kell megtámadni, nem pedig több ezer különféle problémát.

[Dr. Thomas Seyfried]: Abszolút.

[Damien Blenkinsopp]: A mostani terápiák pedig… Manapság több ezer különféle gyógyszert fejlesztünk ki az eltérő ráktípusok megtámadására.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, az egésznek nincs semmi érelme. Az igazság az, hogy a tumor minden egyes sejtje ugyanattól a metabolikus problémától szenved – azonban mind teljesen eltérő genetikai entitások. Jelenleg pedig az egyes sejtek rendkívül eltérő aspektusaira fókuszálunk a közös jellemzők helyett.

A probléma sokkal kezelhetőbbé válik onnantól, hogy a hasonlóságokat célozzuk meg. Azt a közös defektust, mely jelen van minden sejtben – nem pedig azokat a defektusokat, melyek csupán néhány sejtben figyelhetők meg. Azonban eddig csak akkor fogunk eljutni, ha látjuk az adatokat, és rádöbbenünk, hogy ez a betegség az energia metabolizmussal kapcsolatos, nem pedig a sejtmag genetikai defektusaival. Ez a betegség egy teljesen eltérő megközelítése.

[Damien Blenkinsopp]: Pontosan. Köszönöm.

Kérem szóljon nyugodtan, ha a következő témával túlzottan eltérek a tárgytól. Azonban tudtommal egyre többen és többen kezdenek más típusú betegségeket is – mint például a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, valamint néhány olyan krónikus betegség, melyekre még nem sikerült megoldást találnunk – összefüggésbe hozni a mitokondriális diszfunkcióval. Arra lennék kíváncsi, hogy Ön szerint vajon tényleg ugyanabból fakadnak valamilyen módon, mint a rák?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, ezen betegségeknél ez valóban így van. Fellépnek mitokondriális abnormalitások a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, az epilepszia, valamint a 2-es típusú cukorbetegség esetében is. Úgy értem, ha végigmegyünk a listán, találhatunk kapcsolatot a mitokondriumok sérülései, valamint ezen különféle betegségek között.  Azonban a mitokondriumok számos különféle módon károsodhatnak, csökkenhet a működésük, és befolyás alá kerülhetnek. Tehát csak azok a sejtek, melyek képesek jelentősen fokozni az erjesztés folyamatát, alakulhatnak át tumor sejtekké.

Azonban sok sejtünk nem pusztul ez azonnal, ezek pedig küzdenek a túlélésért. Vegyük például az agyat. Ritkán alakul ki tumor az agy neuronjaiban, ugyanis amikor károsodik egy neuron respirációja, a neuron elpusztul.

Az agytumorok jelentős része a gliasejtekből ered. Ezek az agy támogató sejtjei, melyek elképesztően fontos szerepet játszanak az agyműködés homeosztázisában. Azonban ezek a sejtek sokkal inkább képesek az erjesztésre, mint a neuronok. Ezért amikor a neuronok mitokondriumai károsodnak, a neuronok jellemzően elpusztulnak. Egy halott sejtből pedig soha nem lesz tumor sejt.

A Parkinson-kór és az Alzheimer-kór esetében nagyon sok neuron pusztul el a reaktív oxigén fajták következtében. Ezek a reaktív oxigén fajták, melyeket a hatékonytalan mitokondriumok termelnek, megölik a sejtet. A sejtek pedig soha nem alakulnak át tumor sejtekké, egyszerűen csak elpusztulnak. Tehát nagyon sok neuron pusztul a Parkinson-kór esetében a feketeállományban, az Alzheimer-kór esetében pedig a hippokampuszban. A pusztulásuk oka pedig a mitokondriumok hatékonytalan energiatermelésében keresendő.

Az a kérdés, hogy tudjuk-e fokozni az idegi működést olyan terápiák használatával, melyek erősítik a mitokondriális funkciót – a válasz pedig az, hogy „igen”. Ezért van az, hogy ezek a ketogén étrendek remek terápiás előnyöket mutatnak számos különféle betegség esetében. Azonban ezek az étrendek és megközelítések – melyet terápiás ketózisnak nevezünk – fokozni tudják a mitokondriális funkciót egyes betegségeknél, és képesek elpusztítani a tumor sejteket más betegségek esetében.

Ezért értékelnünk kell, hogy van egy új megközelítés számos olyan betegség kezelésére, melyek összefügghetnek a hatékonytalan mitokondriális metabolizmussal.

[Damien Blenkinsopp]: Tudna mesélni egy kicsit az elméletén alapuló kezelésről? Nagy a különbség aközött, hogy a mitokondriumok a zsírok bontása révén ketonokat termelnek, valamint aközött, hogy glükózt használnak fel. De eddig még csak a hatékonyságról beszéltünk. Ki tudná fejteni, hogy mi a különbség? Miért tér el a glükóz metabolizmus a zsírok bontásától, és az ennek során termelődő ketonoktól.

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, a test meglehetősen rugalmasan működik. Képes energiát nyerni glükózból, valamint zsírsavakból is. Emellett képes ketonokat is égetni energianyerés céljából. A fajunk úgy fejlődött ki, hogy képes legyen hosszabb ideig is túlélni táplálék nélkül. Elképesztő, hogy az emberek ezt mennyire nem képesek megérteni. Azt hiszik, hogy ha nem esznek egy hétig, vagy még rövidebb ideig, abba belehalnak. Ez abszolút értelmetlen elképzelés.

Úgy fejlődtünk ki, hogy hosszabb ideig képesek legyünk életben maradni. Amíg rendelkezésére áll elegendő mennyiségű folyadék – víz – az emberi test képes fenntartani a működését táplálék nélkül. Most azt kérdezhetik sokan, mégis honnan szerzünk akkor energiát. Úgy alakult ki a szervezetünk, hogy trigliceridek – vagyis zsírok – formájában tároljunk energiát. Számos szervünk tárol zsírt eltérő mértékben, a zsírsejtjeinkben pedig szintén zsírt raktározunk.

Amikor szüneteltetjük az evést, a zsírok kikerülnek ezekből a sejtekben található tárolókból. A zsírok ezután eljutnak a májba, ami egy darálóként lebontja őket apró keton testekre, melyek utána a véráramban keringve a glükóz helyett alternatív üzemanyagként szolgálnak. Így képesek vagyunk életben maradni, mivel bár az agynak sok glükózra van szüksége, képes átállni ezekre a zsírból lebontott keton testekre is üzemanyag gyanánt.

Tehát ez az egész a tárolt zsírból állítható elő, az agyunk pedig elképesztő mennyiségű energiához jut ezekből a keton testekből. Az ételben található energia olyan szénhidrogén kötésekből szármatik, melyek az étel keletkezése során jönnek létre – lényegében a növényekből és napsütésből. Azonban a kötésekben rejlő energia végső soron a nap energiájából ered. A testeink lebontják ezeket a kötéseket, és visszanyerik az energiát. Tehát valójában csak az energia visszanyerésével foglalkozunk.

Az elégetésre kerülő keton testekben nagy számban találhatók szénhidrogén kötések. Több energia található bennük, mint a glükóz molekulában, mely piruvátra bomlik le – tehát ez utóbbi a glükóz lebomlásának eredménye. Azonban a ketonok metabolizmusa során kevesebb termelődik ezekből a reaktív oxigén fajtákból. A mitokondriumokban a koenzim q-val együttműködve tiszta energiát állítanak elő – melléktermékek nélkül. Vagyis ez az energia egy nagyon hatékony formája.

[Damien Blenkinsopp]: Nagyon tetszik ez az analógia, mivel így össze tudják kapcsolni azzal, hogy korábban ólmozott benzint használtunk, majd tisztítottunk rajta egy kicsit, így most már kevesebb szennyezőanyag jut a környezetbe.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen!

[Damien Blenkinsopp]: Ez egy kicsit hasonlít hozzá.

[Dr. Thomas Seyfried]: Ez ugyanaz a dolog. Úgy értem, a testeink szuper hatékonyan képesek energiát termelni, amikor rákényszerítjük őket. A múltban folyamatosan ez zajlott le, mivel az emberek párszor majdnem kihaltak korábban a jégkorszakok során, az étel hiánya miatt, stb. Úgy értem rendelkezésünkre áll egy nagyon energiahetékony gépezet a testünkben, mely képes belülről is energiát előállítani. Tiszta, erőteljes, hatékony energiát, mely lehetővé teszi a mentális és fiziológiai folyamatok fenntartását hosszabb időn keresztül.

Ez pedig a genomból fakad – megvan hozzá az emlékezete és a tudása. Több millió év alatt fejlődött ki ily módon. Napjainkban az okozza a problémát, hogy ezt a képességet elnyomjuk a környezetünkben nagy mennyiségben található magas energiatartalmú ételekkel. Ez pedig gyulladáshoz, valamint olyan állapotokhoz vezet, melyek lehetővé teszik a hatékonytalan működést, ez pedig végül gyulladást és a rák kialakulását eredményezi.

Ezért a primitívebb állapotba történő visszatérés lehetővé teszi a testünk számára a gyógyulást. És mint azt már említettem, itt rejtőzik a probléma. A sejtmagok genetikai mutációi, melyek megjelennek a rákos sejtekben, megakadályozzák, hogy ezek a sejtek adaptálódni tudjanak a korlátozott ételforrásokhoz. Ezért, mivel a mutációk jelen vannak, a sejtek már nem lesznek elég rugalmasak. Nem képesek váltani egyik energiatermelési állapotból a másikba – ellentétben a normális sejtekkel, melyekben jelen vannak ezek a genomok.

Tehát a mutációk felhasználhatók a tumor sejtek elpusztítására, azonban így a testet méreganyagoktól mentes módon kényszeríthetjük bele az eltérő energiatermelési állapotba. Nincs szükség az emberek mérgezésére, műtéti úton történő csonkítására azért, hogy egészségessé tegyük őket. Vannak erre természetes módok is, ha megértjük a normális és a rákos sejtek metabolizmusában rejlő eltéréseket.

[Damien Blenkinsopp]: Tehát véleménye szerint bármi, ami segíthet helyreállítani a mitokondriumokat, hasznos lehet a rák ellen?

[Dr. Thomas Seyfried]: Ó, abszolút. Nem alakul ki rák olyan sejtekben, melyek egészséges mitokondriumokkal rendelkeznek. Ha a mitokondriumok károsodása jelenti a rák eredetét, a sejtekben pedig rendkívül hatékonyan működő mitokondriumok találhatók, akkor nagyon valószínűtlen a rák kialakulása.

Az Egyesült Államokban vannak olyanok, akik az Amerikai Kalóriakorlátozásos Társaság tagjai. A világ más részein is előfordulnak ilyen csoportok. Ezeknél az embereknél rendkívül alacsony a rák kockázata. Folyamatos ketózis állapotában vannak, és nagyon ritka náluk a rák előfordulása.

Be kell vallanom, ez nem egy könnyű életmód. Az a helyzet, hogy az emberek nem akarják állandóan korlátozni magukat, és ezeket a dolgokat követni. Iparosodott társadalomban élünk, melynek sok idejébe telt egy olyan környezetet kialakítani, mely mentes a tömeges éhezéstől, valamint a múltban előforduló ehhez hasonló dolgoktól. Ezért aztán nehezen lehet rábírni a testedet, hogy visszatérjen ehhez az ősi állapothoz.

[Damien Blenkinsopp]: Igaz. Tehát érdemes fókuszálni a reaktív oxigén fajtákra, melyek olyanok, mintha mini robbanások következnének be egy autóban vezetés közben. Az emberek könnyebben megértik azt a hasonlatot, hogy a motorok károsító hatással bírnak menet közben, mivel hőt termelnek, stb.

A mitokondriumokkal lényegében ugyanez a helyzet. És Őn azt állítja, hogy ha ketogén étrendet követünk, vagy böjtölünk, akkor hatékonyabb üzemanyagot állítunk elő, mely korlátozza a károsító hatást – márpedig ez egy fontos kártípus, mivel ezt a mitokondriumok okoznák.

És végső soron így segít a mitokondriumok állapotán, gyógyítva és regenerálva őket, valamint korlátozva a további károkat, melyek ellenkező esetben elősegítenék a rák kialakulását. Helyesen foglaltam össze, vagy tévedtem esetleg valamiben?

[Dr. Thomas Seyfried]: Ez egy meglehetősen pontos analógia volt – azt mondanám, pontosan ez a helyzet. Károsítjuk a testünket az elfogyasztott ételekkel, valamint a környezetünk által is. A mitokondriumok károsodnak bizonyos sejtekben, ezek a sejtek ezt követően visszaváltanak egy ősibb energiatermelési formára – az erjesztésre –, mely pedig a sejtnövekedés szabályozásának teljes hiányához vezet. Ennek következtében alakulnak ki a mutációk, melyek csupán a fő ok másodlagos továbbgyűrűzései.

A kérdés pedig az, hogy miként lehet azonosítani és elpusztítani ezeket a sejteket? A rák kapcsán az embereknek meg kell érteniük, hogy ez nem egy helyi, hanem egy rendszerszintű betegség. Az emberek úgy gondolkodnak: „Mivel foglalkozik? Májrákkal, mellrákkal.”

Ezek a rákok ugyanolyanok. Metabolikus szempontból teljesen megegyeznek. A rákot rendszerszinten kell kezelni, mely mérsékelni fogja ezen sejtek növekedését. És ezt méreganyagoktól mentesen kell tenni.

Ezek a ketogén étrendek, vagy a terápiás ketózis, pedig csupán egyetlen módszert jelentenek a test általános egészségének és jó közérzetének fokozására, miközben azonosítják és elpusztítják ezeket a hatékonytalan sejteket. Ez elérhető, amennyiben megfelelően tesszük a dolgunkat.

[Damien Blenkinsopp]: Remek, remek. Nagyon szépen köszönöm.

Tehát ezen elmélet alapján milyen biomarkerek utalhatnak arra, hogy valakinél kialakulhat a rák? Mivel jelenleg például a 23andMe adatait vizsgáljuk annak kapcsán, hogy a genetikánk utal-e valamilyen jövőbeni rákra. Például az én esetemben azt mutatták ki az adatok, hogy a legnagyobb esélyem tüdőrákra van. És nagyjából ez az egyetlen marker, ami rendelkezésünkre áll. Vannak markerek a mitokondriális funkcióra vagy károsodásra, melyek úgy érzi, hogy relevánsak lehetnek a rák jövőbeni kialakulásának kockázata szempontjából?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, úgy vélem, a rák egyik kockázati tényezője a magas vércukorszint, vér glükóz szint. Úgy értem ez szisztémás gyulladást hoz létre, mely számos krónikus betegség hátterében megtalálható, ide értve a szívbetegséget, a 2-es típusú cukorbetegséget, az Alzheimer-kórt és a rákot. És ezek csak a leggyakrabban előforduló krónikus betegségek voltak.

Tehát ha tisztában vagyunk vele, hogy a magas vércukorszint egy provokatív ágens, mely fokozza a rák kialakulásának kockázatát, akkor érdemes tennünk érte, hogy alacsonyan tartsuk a vércukorszintünket. Egy másik ilyen a ketonok szintjének emelkedése. Tehát ha kialakítunk egy úgynevezett glükóz-keton indexet, azt fel lehet használni a rák megelőzésére, valamint kezelésére.

Tehát ha a glükóz-keton index – mely a vérben található glükóz és keton testek arányaként definiálható – közel marad az 1-hez, vagy az alatti, akkor a test a terápiás energiahatékonyság rendkívül magas állapotában van. Ez pedig azt jelenti, hogy lecsökken a különféle krónikus betegségek kialakulásának kockázata. Ha megvizsgáljuk a krónikus betegségben szenvedőket, a legtöbbnél ez az index 50-100 körül található, nem pedig 1-nél, vagy az alatt.

Nemrég alakítottuk ezt ki, és most dolgozunk a publikálásán. Glükóz-keton indexnek neveztük el. Alapvetően a rák kezelésére lett kialakítva, ugyanis ha a rákos betegek arra kíváncsiak, milyen eredményesek az egyes terápiák, elég, ha ránéznek az indexre.

A rákban nem szenvedők pedig, akik szeretnék csökkenteni a kockázatokat, megtehetik ugyanezt. És mondjuk előfordulhat az alábbi beszélgetés: „Mennyi ma az indexed?” „Ma 1,2.” „Akkor igencsak jó állapotban vagy.”

És garantálhatom, hogy a legtöbben, akik az átlagos ételeket fogyasztják, 60-70 körüli indexszel rendelkeznek, nem pedig 1,2 alattival. Ugyanis ha sok szénhidrát található a vérkeringésedben, akkor a ketonok szintje rendkívül alacsony – körülbelül 0,1-0,2. Ha pedig a vércukrod 4-5 mmol, a véredben lévő ketonok mennyisége pedig 0,1 mmol, akkor mit gondolsz, mekkora lesz az indexed? Hatalmas!

Azonban ha növeled a keton szintedet, és fel tudod vinni a glükóz szintjére, akkor az index 1 lesz.

[Damien Blenkinsopp]: Elég érzékeny ez a módszer a potenciál kezelésére? Bemutattál egy nagyon egyértelmű opciót a 60-as értékre, márpedig ez egy igen veszéles szituáció.

[Dr. Thomas Seyfried]: Ó, nem, nem. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez veszélyes – azt akarom mondani, hogy ez a normális.

[Damien Blenkinsopp]: Ó, rendben. Remek.

[Dr. Thomas Seyfried]: Ez nem veszélyes. Amikor egy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő értékeit nézi az ember, a vércukra 300 mg/dl – ezt el kell osztani 18-cal a mmol/dl kiszámításához –, a ketonjai szintjét pedig szinte meg sem lehet mérni, olyan alacsony. Ezek az emberek gyulladásos állapotban vannak. A testük gyulladt állapotban van. A gyulladás pedig ilyen hatásokat eredményez.

Tehát szeretnénk csökkenteni az értéket – de mégis miként lehet levinni a számaikat? Nos, követhetünk egy kalóriakorlátozásos ketogén étrendet, vagy egy terápiás böjtöt, mely pár napig kizárólag víz fogyasztását jelenti. És ezzel le is lehet vinni az értékeket egy extrém egészséges állapotig. Ugyanis ha nem eszünk, a ketonok szintje természetes módon megnő, a vérglükózé pedig lecsökken.

Ezt az állapotot hívják terápiás ketózisnak. A problémát az jelenti, hogy a társadalmunkban a legtöbb ember számára nagyon-nagyon nehéz ezt elérni, mivel az agyunk glükóz-függőségben szenved, Ha valaki 24-36 órán keresztül nem ehet, úgy fogja érezni, hogy mindjárt megőrül. Olyan, mintha a cigaretta, alkohol, vagy drogok jelentette függőségről akarnánk leszokni. Nem egyszerű feladat. Nagyon-nagyon nehéz leküzdeni a glükóz-függőséget.

[Damien Blenkinsopp]: Abszolút így van. Beletelik egy időbe a metabolizmus megváltoztatása.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen.

[Damien Blenkinsopp]: Korábban beszélgettünk Jimmy Moore-ral is. Nem tudom, hallott-e már róla és a könyvéről…

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, ismerem Jimmy-t.

[Damien Blenkinsopp]: Rendben, rendben. Tehát a ketonok mérésének különféle módszereiről beszéltünk. Volt a vérvizsgálat, valamint a precíz szúrásos vérvizsgálat, mely manapság nem olyan olcsó. Valamint van a légzés teszt, a Ketonix, mely csak mostanában jelent meg. Ezen index esetében a szúrásos vérvizsgálatot használják, esetleg vér laborvizsgálatot, vagy valami komplikáltabbat?

[Dr. Thomas Seyfried]: Van néhány cég, mely vérvizsgálatot végez, mely a legprecízebb. Pontosabb a légzés vizsgálatnál, melynek során egy ketózis mérőbe kell fújni. Illetve van még a vizeletvizsgálat is. De természetesen a legprecízebb a vér. Tehát szükség lesz tesztcsíkra. Csupán pár mérő képes arra, hogy ugyanazon tesztcsík segítségével megmérje a ketonokat és a glükózt is.

Ezért jellemzően külön csíkokat kell használni. Egy a ketonhoz, egy a glükózhoz. Tehát egy vércsepből megkapja az ember a vércukrát, majd egy keton csíkot helyez a gépbe, melyből megtudja a ketonját is.

Kifejlesztettünk egy kalkulátort, így csak annyi az illető dolga, hogy megnyomja a gombot a mérőn, az pedig kiszámolja a glükóz-keton indexet. Így egy önálló értéket kaphatunk egyetlen vércseppből.

[Damien Blenkinsopp]: Tehát kifejlesztettek egy saját eszközt, mely elvégzi a kalkulációt?

[Dr. Thomas Seyfried]: Kifejlesztettük a kalkulációt, mely a keton index kalkulátor nevet kapta. Ugyanis mindent vissza kell számolni mmol-ba – a legtöbb ketonmérő a vércukrot mg/dl-ben adja meg, a ketonokat pedig mmol-ban. Ezért át kell konvertálni. Ez persze manuálisan is elvégezhető, elvégre ismerjük az egyes adatokat, már csak osztásokra van szükség.

[Damien Blenkinsopp]: Tehát készítettek egy online kalkulátort, ahová az emberek csak beírják az értékeiket, az pedig kiszámolja nekik az indexet?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, ilyenünk még nincs. Csupán a kalkulátort fejlesztettük ki, mely beépíthető ezekbe a mérőkbe.

[Damien Blenkinsopp]: Értem.

[Dr. Thomas Seyfried]: Ez a helyzet. És mindenki számára használható, függetlenül attól, hogy az illető egy rákos beteg, aki kezelni szeretné a betegségét; olyasvalaki, aki meg akarja előzni a rákot; egy sportoló, aki tudni szeretné a fiziológiai állapotát; vagy olyan ember, aki le akar fogyni. Mindegyik esetben tisztába kerül az ember az állapotával a glükóz-keton indexet vizsgálva.

És ezt bárki meg tudja csinálni olyan mérők segítségével, melyek képesek erre. Azonban a jelenlegi mérőeszközöket nem úgy tervezték, hogy megadják a glükóz-keton indexet. Mi pedig ezt próbáljuk hangsúlyozni: az index fogja megmutatni az általános állapotot, az egészségi állapotot.

[Damien Blenkinsopp]: Rendben. Tehát ha jól sejtem, most azon dolgoznak, hogy felvegyék a kapcsolatot a gyártókkal, így próbálva kideríteni, hogy be lehet-e építeni ezt a kalkulációt az eszközeikbe?

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen. Pontosan. A gépekben ez az opció még nem áll rendelkezésre. Még nincsenek is tudatában a potenciális piacnak, vagy az érdeklődésnek a népesség körében. Márpedig ez nem kizárólag a különféle betegségekben szenvedőket érintheti, hanem azokat is, akik egészségesek, és szeretnék megelőzni ezeket a betegségeket.

Ez egy nagyon egyszerű eszköz. Az egyetlen hátulütője az, hogy meg kell szúrni az ujjunkat egy apró tüskével, így jutva hozzá a vércsepphez. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők ezt rendszeresen elvégzik, ez nem egy nagy dolog. Akiket pedig ez érint, helyesen akarják csinálni, és pontos biomarker mérésekre van szükségük, azok szintén meg fogják tenni.

Invazív abban az értelemben, hogy meg kell szúrni az ujjunkat a vércsepp megszerzéséhez, azonban nem invazív abban a tekintetben, hogy nincs szükség szövetmintákra, vagy ehhez hasonlókra.

[Damien Blenkinsopp]: Tehát ezt az emberek sűrűn el tudják végezni? Gondolom, aki rákos beteg – nem tudom, ezt így ki lehet-e jelenteni –, az akár naponta, pár naponta, vagy valami hasonló gyakorisággal meg akarja majd csinálni a tesztet. Másoknak viszont esetleg csak ritkábban lesz szükségük az általános ketogenezisük szintjének monitorozására.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, abszolút igaza van. Akik alaposan nyomon akarják követni a betegségüket, azok akár napi 1-2 alkalommal is el akarják végezni – hasonlóan az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőkhöz. Ők is naponta többször mérik a vércukrukat.

Jelenleg az jelenti a problémát, hogy bár a glükóz tesztcsíkok viszonylag olcsók – nagyjából 50 cent darabja –, a keton tesztcsíkok jóval drágábbak. Az ár $2 és $5 között mozog csíkonként.

[Damien Blenkinsopp]: Ez vajon a méretgazdaságosságból fakad? Vagy egyszerűen csak abból, hogy az utóbbiakat még nem használják elég sokan.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, ez abszolút a méretgazdaságosság függvénye, mivel nagyon kevesen mérik a keton szintjüket. Azonban ha összekapcsoljuk a ketonok szintjét az általános egészségi állapottal, sokkal több embert fog érdekelni a dolog.

És általánosságban elmondható, hogy az emberek szeretik a számokat. Tudni akarják őket – főleg azt az opciót szeretik, ha egyetlen konkrét szám mutatja meg az egészségi állapotukat. Ha például valaki azt mondja: „Figyelj, az indexem 0,9-1,1 között mozog”, az emberek azonnal tudni fogják, hogy az illető elképesztően egészséges.

Az emberek szeretik tudni az ilyen dolgokat. Feljönne egyből a kérdés: „Mennyi az indexed?” Az emberek szeretnek naplót is vezetni, és feljegyezni ezeket az értékeket, majd hozzákapcsolni őket a jobb közérzethez. Akiknek jók az értékeik, beszélni is fognak róluk. Egyesek olyan eufórikus állapotba kerülnek az ilyenektől, hogy az teljesen hihetetlen.

Amikor a tested elkezdi égetni ezeket a ketonokat, az olyan, mintha egy új fiziológiai állapotba kerülnél. A sportolóknál is előfordul ez néha. Tehát ez egy új módja az egészségünk monitorozásának pontos biomarkerek segítségével, melyek indikációkat adnak az aktuális egészségi állapotot illetően.

[Damien Blenkinsopp]: Hasonló megközelítést alkalmaz, mint Jimmy Moore? Gondolom egyetért a felfogásával, miszerint magas zsírtartalmú étrendet követ, időnként pedig böjtöl is – ez hasonlít az időszakos böjtöléshez, mely manapság igen népszerűvé vált.

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, eddigi tapasztalataink alapján az időszaki böjtölés nem jár olyan erőteljes egészségügyi előnyökkel, míg az ember el nem jut arra a szintre, hogy 3-4 napig nem vesz magához élelmet, csak vizet iszik. És 1 hét után kezd igazán látszódni, hogy lecsökken a vércukorszint, és megnő a ketonok mennyisége.

Azonban onnantól, hogy az ember eljut ebbe a zónába – melyet mi terápiás kezelésnek hívunk –, jelentősen javulni fog az egészsége. Az időszakos böjtölés kapcsán pedig sok olyan embert ismerek, akik korlátozott étrendet követnek a hét folyamán, majd heti 1 napon egyáltalán nem esznek semmit. 24 órán keresztül semmilyen ételt nem vesznek magukhoz – abszolút nulla kalória, legfeljebb zöld tea, vagy csak tiszta víz.

[Damien Blenkinsopp]: Egyes időszakos böjtöléses étrendek úgy épülnek fel, hogy minden másnap 24 órát böjtölünk.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez a 24 órás böjtölés milyen hatással volt az indexünkre? És lehet, hogy rápillantunk az adatokra, és azt látjuk: „Nos, nem sokat emelkedett a ketonjaim szintje – felment 0,1-ről mondjuk 0,5-re.” Azonban ha 4-5 napig is kitartunk, lehet, hogy 0,1-ről 3-ra emelkedik. Az pedig már igen komoly különbség.

[Damien Blenkinsopp]: Igen. Tehát sok ember reakcióit érdemes megvizsgálni – ugyanis amikor Jimmy-vel beszéltünk, azt mondta, hogy az egyes emberek reakciói eltérőek lehetnek a metabolizmusuk aktuális állapota függvényében. Annak függvényében, hogy esetlegesen milyen mértékben károsodtak a mitokondriumaik, elképzelhető, hogy extrémebb megközelítésre lesz szükségük ugyanolyan ketonszint, és az indexre gyakorolt ugyanakkor hatás eléréséhez. Mi erről a véleménye.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, ez egy nagyon fontos kérdés. Egyénfüggő, valamint nemfüggő is. A nők sokkal könnyebben képesek eljutni a keton-állapotba, mint a férfiak. A fiatalabbak pedig sokkal-sokkal könnyebben jutnak be a zónába, mint az idősebbek.

Tehát ez függ a kortól, valamint a nemtől is. Egyes diákjaink levitték a vércukrukat a 30-as sáv aljára, melyre sokan azt mondanák, hogy nagyon veszélyes, és kórházban a helyük. Azonban a ketonjaik szintje emelkedett, és emiatt egyáltalán nem volt vészhelyzet. Csak az jelent problémát, ha lecsökken az ember vércukorszintje, és nem emelkedik a ketonszint.

A férfiak sokkal nagyobb izomtömeggel rendelkeznek, sok fehérjét égetnek el, mely glükózzá alakítható át. Ezért a vérglükóz szintjük nem csökken le olyan hirtelen, mint a nőké. A nők képesek lecsökkenteni a vércukrukat és megemelni a ketonszintjüket – ezt állapítottuk meg az évek során gyűjtött adatokból.

Az idősebbek pedig egész egyszerűen már sokkal hosszabb ideje támaszkodnak a magas glükóz szintre. Számukra hatalmas küzdelmet jelent a vércukorszint csökkentése. Ráadásul a kor előrehaladtával az izomtömegük is fokozatosan csökken. Számos más tényező is van még emellett, mely szerepet játszik a dologban.

És abszolút igaza van, ez teljesen egyénfüggő. Egyesek nem képesek elviselni ezt – betegek lesznek, szédülni kezdenek. Mások viszont sokkal gyorsabban képesek adaptálódni hozzá. Az embereknek tisztában kell lenniük a saját fiziológiájukkal.

Azonban ehhez szükségük van biomarkerekre. Látniuk kell a számokat, mert csak így tudhatják meg, hogy jó úton járnak, és talán képesek lehetnek rá, ha még egy kicsit kitartanak – ahelyett, hogy nem foglalkoznának az egésszel, és fokozatosan egyre frusztráltabbá válnának. Mint azt már említettem, ha rendelkezésünkre áll az információ és a tudás, ezek a dolgok sokkal könnyebbé válnak.

[Damien Blenkinsopp]: Igen, egyértelműen jót tesz az ember önbizalmának, ha látja az értékeket – talán nem érzi magát jobban, vagy nem érez semmi különbséget, de ha látja az értékei javulását, az hitelességet adhat a dolognak, valamint fokozhatja a motivációt is. Úgy vélem, ez az egyik rendkívül hasznos aspektusa az ilyen indexeknek.

[Dr. Thomas Seyfried]: Abszolút. Ez egy nagyon fontos pont, és teljes mértékben igazat adok önnek. Ugyanis amikor azt érezzük, hogy majd belehalunk, és semmi sem történik, vagy legalábbis nem érezzük, hogy bármi is történne, de látjuk, hogy az értékeink a megfelelő irányba kezdenek változni, akkor tudni fogjuk, hogy a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét. Ettől motiváltakká válunk, és látni szeretnénk, meddig vagyunk képesek javítani az értékeinket.

Emiatt senkinek sem lesz baja – egyszerűen csak csökkentjük a vércukrunkat és növeljük a ketonszintünket, a testünk pedig egy új egészségi állapotba kerül. És az emberek ezt érzik, nekem elhiheti. Egyszerűen érezni lehet, ahogy megtörténik. Azonban göröngyös út vezet a magas cukorszinttől a magas ketonszintig – és egyesek számára ez még göröngyösebb lehet.

[Damien Blenkinsopp]: Abszolút. Tehát vannak olyan aspektusai a mitokondriális egészségnek, melyeket jelenleg is vizsgálnak. Nem tudom, hallott-e már ezekről, de úgy gondoltam, felhozom a témát, ha esetleg lenne bármiféle hozzáfűznivalója.

Egyesek a mitokondriumok helyreállítását vizsgálják olyan értelemben, hogy speciális lipidek segítségével lehetőség van-e a mitokondriumok helyreállítására. Mások olyan dolgokról beszélnek, mint a PQQ, melyek segíthetnek a biogenezis stimulálásában új mitokondriumok kialakítása céljából. Nem tudom, hallott-e már ezekről, vagy van-e ennek kapcsán ötlete vagy véleménye.

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, a könyvemben ezt autolitikus kannibalizmusnak nevezem. Lényegében az a helyzet, hogy a mitokndriumokat lehetséges megmenteni, fokozni, illetve felhasználni egy autofág mechanizmus révén. Amikor pedig nem étkezünk, a testünk összes sejtjének maximális energiahatékonysággal kell üzemelnie. Ez azt jelenti, hogy az azon sejtekben található mitokondriumoknak az energiahatékonyság legmagasabb szintjét kell elérniük. Ellenkező esetben a sejt elpusztul, a benne található molekulák pedig a test már részeiben kerülnek felhasználásra.

Az olyan sejtekben, ahol egyes mitokondriumok hatékonyan, vagy legalábbis hatékonyabban működnek, mint mások, a hatékonytalan mitokondriumok beépülhetnek a lizoszómába, egyes részeik pedig a sejten belül újrahasznosításra kerülhetnek az egészséges mitokondriumokban. Így el lehet kerülni a hatékonytalan belső energiatermelést a sejt elpusztítása nélkül is, mivel a sejt képes megjavítani önmagát.

Azok a sejtek azonban, melyek nem képesek helyreállítani magukat, elpusztulnak, a molekuláikat pedig a makrofágok visszajuttatják a véráramba, a tápanyagok pedig felhasználásra kerülnek azon sejtek egészségének és vitalitásának biztosítására, melyek képesek magasabb energiahatékonyságot elérni. Ez kiváló példája a hatékony működésnek, mely az egyes sejtekben, valamint a teljes fiziológiai rendszerben is megvalósul.

[Damien Blenkinsopp]: Remek, remek. Köszönöm. Azon gondolkodom, hogy említette az erjesztés és a respiráció közti különbséget. De van bármiféle ismert mód ennek a mérésére? Alkalmaztak ilyet tanulmányokban? Vannak olyan tanulmányok, melyek összehasonlítják az emberi testben az erjesztés a respiráció állapotát, és összefüggésbe hozzák azt a rákkal, vagy ehhez hasonló betegségekkel?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, ezt viszonylag nehéz kivitelezni, mivel mindannyiunknak található tejsav a vérkeringésében, mely pedig eritrocitákból – a vérsejtjeinkből – származik. A vérsejtjeink élettartama rövidebb, mint a testünkben található számos más sejté, és ezekben a sejtekben nem találhatók mitokondriumok. Nincs sejtmagjuk. Ezek lényegében apró citoplazmák, melyek elsődlegesen erjesztéssel állítanak elő energiát.

Azonban nincs szükségük túl sok energiára, mivel ezen sejtek feladata egyszerűen csak a gázcsere. Ott lebegnek a szöveteinkben, leadják a bennük található oxigént, és felveszik a CO2-t – mintha egy postás rohangálna körbe, felszedve közben ezt, és leadva azt. Ráadásul rövidebb ideig is élnek – azonban tejsav található bennük.

Ha tumorod van, vagy hipoxiás stresszben vagy, a tejsav szint megnő a véráramban. Azonban nehéz megállapítani, hogy ezt a tumor okozza-e. Néha a tumorok kóros lesoványodáshoz (cachexia) vezetnek. Ilyenkor a tumorsejtek olyan molekulákat választanak ki, melyek elfogyasztják a fehérjéket, illetve feloldják az izmainkban, valamint más területeken található fehérjéket. Ezek a fehérjék ezután a májba kerülnek, ahol aminosavakra bomlanak le, azokból pedig glükóz keletkezik.

A glükóz tehát a tumorsejtbe kerül, egyes fehérjék és aminosavak pedig a legontást követően kerülnek oda. Vagyis a tumor lényegében halálra éhezteti a testünket. Lehet, hogy eszünk, de nem sikerül felszednünk egy dekát sem, majd haldokolni kezdünk, és úgy tűnhet, hogy halálra éheztetjük magunkat. Ezt a tumor okozza.

Ezt néha nem lehet látni. Néha a tejsav felhalmozódik, néha pedig nem. Ezért nagyon nehéz találni egy jó biomarkert annak értékelésére, hogy milyen szinten van a tumor növekedése – azt az opciót leszámítva, hogy csökken a súlyod annak ellenére, hogy eszel eleget. Ez a kóros lesoványodás állapota – belülről emészted el magad. Ez a dolog lényege.

Ez az egyik félelme azoknak az orvosoknak, akik rákos betegekkel foglalkoznak. Azt mondják, hogy az emberek a cachexia mechanizmusa miatt fogynak, te előállsz egy metabolikus terápiával, erre ők úgy reagálnak, hogy „Ó, ez nem fog beválni”. Azonban a helyzet persze az, hogy a fogyásnak két típusa van. Az egyik a patológiás fogyás, a másik pedig a terápiás fogyás.

A patológiás fogyás a cachexia, és természetesen ha ezt toxikus vegyületekkel és sugárzással kezeljük, nagyon beteg lesz az illető a fáradtságtól, a hányingertől, a hasmenéstől és a hányástól. Ez a patológiás fogyás. A terápiás fogyás lényege, hogy bár fogysz, de a tested extrém egészséges lesz tőle, és ezzel egy időben elpusztítod a rákos sejteket is.

Tehát a fogyás két formában jelentkezhet: patológiás és terápiás fogyásként. Az emberek pedig elképesztően nehezen értik meg a kettő közti különbséget.

[Damien Blenkinsopp]: Úgy emlékszem, említettük már egy korábbi podcast során, hogy ha az emberek ilyen állapotban böjtölnek, jobban érzik magukat még akkor is, ha esetleg kemoterápián estek át. Böjtölést követően jobban viselik a kemoterápiát.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, ugyanis a böjt csökkenti a gyulladást. Számos tanulmányt publikáltunk már annak kapcsán, hogy a terápiás böjtölés miként képes mérsékelni azt a szisztémás gyulladást, mely alapvetően hozzájárul a patológiás állapot kialakulásához, és elősegíti a tumor növekedését.

Tehát ha toxikus gyógyszerek szedése mellett terápiás böjtöt folytatunk, pontosan ezt tesszük – kivesszük a képletből a toxinok káros hatását. Az emberek jobban érzik magukat a terápiás böjttől. Úgy vélem Longo csoportja a Dél-Kaliforniai Egyetemen egyértelműen bemutatta, hogy egyes rákos betegek jobban lesznek, és jobban érzik magukat, amikor a kemoterápia mellett böjtölnek.

Szóval abszolút igazat adok Önnek.

[Damien Blenkinsopp]: Nagyon köszönöm ezt az interjút Thomas. Befejezésképpen feltennék még Önnek néhány kérdést.

Mit vár – vagy inkább mit remél –, mi fog történni a következő 5-10 évben? Milyen változásokat vizionál ezen a területen a biomarkerek kapcsán – például a tesztelési eszközöket, illetve az alkalmazott megközelítéseket illetően? Vannak bizonyos lehetőségek, kérdések, melyekre jelenleg is keresik a választ a kutatások során?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, úgy vélem az emberek maguk fogják kikövetelni a változást. Azzal van problémájuk, hogy nem mutattak nekik más alternatívákat a sztenderd kezelési módszereken túl, melyek kutatásával a fő orvosi egyetemen foglalkoznak: Dana Farber Cancer Center, MD Anderson, John Hopkins, Yale Cancer Centers, Sloan Kettering, UCSF. A rákkutatás iparága és az egyetemek pedig szoros kapcsolatban állnak.

Ez pedig nem működik. Az Egyesült Államokban naponta nagyjából 1.600 ember hal meg rákban, és az Európa más országaiból, Kínából és Japánból gyűjtött statisztikák sem maradnak el ettől. Ha az ebola vírus törne ki az országban, és naponta 1.600-an halnának meg benne, az az elképzelhető legnagyobb katasztrófa lenne.

De úgy tűnik, a rák esetében ez teljesen rendben van – ez a normális. Azonban nem kellene, hogy így legyen. Az emberek pedig látják, hogy egyre többen és többen élik túl a dolgot, és egész jól elvannak ezeknek a metabolikus terápiáknak a következtében. Akkor mégis miért nem használjuk a toxikus megközelítés helyett inkább ezt a betegség általános kezeléseként?

Tehát úgy vélem, a változás az alapoktól fog kiindulni. Nem hinném, hogy a vezető orvosi egyetemekből fog elterjedni, ugyanis ezek az emberek nem elég képzettek hozzá. Az orvosi tanulmányaik nem biztosítják számukra azt a képzettséget, hogy meghatározhassák az ilyen terápiás módszereket. Egyszerűen nem része a tanulmányaiknak.

Egyre több orvos kezdi ezt lassan felismerni, és szeretnének részévé válni a rákkezelés ezen új megközelítésének. Azonban meg kell érteni, hogy még csak a folyamat elején tartunk. Ez még egy nagyon új terület. Bár a tudományos háttér kellőképpen magalapozott, a páciensek egészségének javítását célzó alkalmazás terén még gyerekcipőben járunk. Még finomításokra és korrekciókra van szükség.

Amikről itt most beszélünk – annak lehetősége, hogy a rákot toxikus anyagoktól mentes módon kezeljük nagyobb terápiás hatékonysággal –, csupán kezdeti stádiumban vannak. Úgy vélem, több képzett emberre van szükségünk. Az kell, hogy az emberek megértsék ezt az egészet. Végül a társadalom egyre inkább fel fogja fedezni és alkalmazni fogja ezeket a megközelítéseket.

Az a probléma, hogy még nem találták meg a módját, miként lehet olyan nagy profitra szert tenni ezzel a módszerrel, mint a gyógyszerekkel, immunterápiákkal, és ehhez hasonló dolgokkal. Azonban idővel talán eljutunk oda, hogy az emberek tisztában lesznek vele, melyek a legjobb módszerek és technikák.

[Damien Blenkinsopp]: Arra az aspektusra is akartam térni, hogy idővel egyre több kutatást folytatnak a mitokondriumokkal kapcsolatban. Véleménye szerint ez segíteni fog valamilyen módon.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, véleményem szerint nagyon hasznos lesz, például a korábban említett lipidek tekintetében. Úgy gondolom, vannak módszerek a mitokondriumok energiahatékonyságának növelésére a különféle étrendek, kiegészítők, és ehhez hasonló dolgok segítségével.

És valós, kvantitatív módon lehet ezeket mérni, így az emberek megállapíthatják, mi működik, és mi nem. Szerintem ez egyszerűen csak egy olyan terület, amit még nem fedeztek fel és nem értékeltek eléggé.

És amíg az emberek úgy gondolják, hogy a rák a sejtmag genetikai betegsége, nem is fognak a mitokondriumokra fókuszálni. Tisztában vagyunk a mitokondriumok fontosságával, és nagyon fontos elemét jelentik a tudományos kutatásoknak. Azonban még nem sikerült felismerni, hogy a probléma megoldását jelenthetik – inkább csak mellékhatásnak tekintik.

Arra törekszünk, hogy megértsük a mitokondriális funkciókat, valamint a sejtmaggal, valamint a sejt többi részével történő interakciókat az egészséges sejt(ek), valamint az általános egészség fenntartása érdekében. Az egész a mitokondriális energia metabolizmussal kapcsolatos, mely egy nagyon izgalmas új fejlődési lehetőséget jelent.

[Damien Blenkinsopp]: Igen, egyetértek. Nincs olyan nap, amikor nem gondolkodnék a mitokondriumok működésén, és másokat is hallok erről beszélni. Sok még a felfedeznivaló ezen a területen.

Ha valaki többet szeretne tudni a munkásságáról, a rákkal kapcsolatos elméletéről, valamint az említett indexről, hol érdemes kutakodnia?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, írtam egy könyvet – Cancer as a Metabolic Disease: On the Origin, Management, and Prevention of the Disease –, mely a John Wiley kiadónál jelent meg. Sajnálatos módon ez egy tudományos könyv, és nem olyan olcsó, mint az Amazonon megtalálható könyvek többsége – de benne van minden a szakirodalomtól kezdve a tudományos háttérrel bezárólag. Megtalálhatók benne a sziklaszilárd tények, melyek alátámasztják az általam elmondottakat.

Nemrég jelent meg Travis Christofferson könyve is – Tripping Over the Truth: The Metabolic Theory of Cancer –, mely a laikusoknak íródott. Travis elolvasta a könyvemet, letesztelte az állításaimat, felkeresett és meginterjúvolt olyan tudósokat, akik a génelmélettel, illetve a metabolikus elmélettel foglalkoznak, és kikérte az ő véleményüket is. A végeredmmény olyan olvasmányos lett, mint egy regény, és kevésbé rémisztő, mint az én erősen tudományos nyelvezetű művem.

Jómagam azért írtam a könyvet, hogy meggyőzzem a kollégáimat, valamint a rákkutatás és a tudomány területén tevékenykedőket, hogy a tudományos bizonyítékok alátámasztják az általam elmondottakat. Ez viszont kissé ijesztő lehet a laikusok számára. Ezzel szemben Travis meginterjúvolta a tudósokat és konkrét kérdéseket tett fel nekik. És az egész egy nagyon érdekes történetté állt össze arról, hogy miként váltak ilyen kaotikussá a rákkal kapcsolatos ismereteink. Az emberek pedig kíváncsiak a történetre.

Emiatt ez a könyv is nagy érdeklődésre tart számot…ha rákeres az Amazonon, látni fogja a véleményeket. Mindenki eléggé odáig van Travis könyvéért. És jó pár további könyvről tudok még, melyek jövőre fognak megjelenni, és ugyanazt az általános témát járják körbe: azt, hogy a rák egy metabolikus betegség, ezért metabolikus módszerekkel le is lehet küzdeni. Ez epdig teljesen eltér a jelenleg uralkodó nézettől.

Ez pedig igencsak sokkoló lehet, mivel ha felkeresi az ember a legismertebb rákközpontokat, egyikben sem tesznek erről említést. Továbbra is csak a sztenderd kezelésekről beszélnek, vagy immunterápiákról – ez utóbbiak jelentik az új slágert a rákkutatás terén. Itt arról van szó, hogy azonosítják az összes mutációt, majd antitesteket állítanak elő a sérült fehérjékhez, és így kezelik az embereket. Ezután mutatnak pár túlélőt a Wall Street Journal címlapján, akik arról beszélnek, milyen fantasztikusan beválik ez a módszer. Azonban azokat az adatokat már nem szedik elő, hogy hányan halnak bele ebbe.

Azonban ez meg fog változni, mivel az embereknek elegük lesz a fejlődés hiányából, mi pedig egy tudományos tényekkel stabilan alátámasztott új megközelítést nyújtunk a problémára. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ezeket a tényeket jelenleg még nem sikerült eléggé felismerni, illetve megérteni.

[Damien Blenkinsopp]: Remek, köszönöm szépen. Ezeket az információkat külön ki fogjuk emelni, így az emberek könnyebben meg fogják találni a linkeket. Gondolom a korábban említett index még nem lett hivatalosan publikálva. Ha a jövőben az emberek felkeresik a honlapját, találni fognak rajta részletesebb információkat ennek kapcsán?

[Dr. Thomas Seyfried]: Természetesen. Jelenleg véleményezésen vagy egy tanulmányunk, melynek kapcsán az index korrekcióin dolgozunk. Ezen tanulmány esetében az index többnyire az agyrák kezelésére fókuszált, azonban megjegyeztük, hogy szélesebb körben alkalmazható számos különféle betegség kapcsán.

A Journal of Lipid Research-ben pedig – mely a vezető folyóirat a lipid biokémia területén – én szerkesztettem az egyik kiadványt, melynek címe „Ketone Strong: Emerging Evidence for the Role of Ketones and Calorie Restriction for the Management of a Broad Range of Diseases” volt. Egyre több tudós kezd ezzel foglalkozni, így folyamatosan nő az elérhető információk száma – a szakirányú tudományos folyóiratokban, valamint a nagyközönség számára is elérhető folyóiratokban, magazinokban és rádiós műsorokban egyaránt.

Egyre több emberhez fog eljutni, és úgy vélem a szakterületünk is kénytelen lesz elfogadni. Úgy vélem hosszú távon egy kisebb toxikusságú és nagyobb hatékonyságú új módszert fog jelenteni a krónikus betegségek kezelésére.

[Damien Blenkinsopp]: Remek, remek. Köszönöm. Még két személyes jellegű kérdésem lenne. Milyen adatokat vizsgál – amennyiben vannak ilyenek – rutinszerűen a saját teste állapotát illetően?

[Dr. Thomas Seyfried]: Nos, felállok egy mérlegre, és megmérem a súlyomat. Nyilvánvalóan, ha stabil szinten tudja az ember hosszabb időn keresztül tartani a súlyát, az egy módja a homeosztázis fenntartásának. 3 napos böjtöt is tartottam korábban, de mint azt már említettem, ha az ember olyan idős már, mint én, akkor ez nagyon kellemetlen élmény – ettől még persze egyértelműen kivitelezhető. Olyan, mint az edzés. Évente párszor be kell iktatni ahhoz, hogy eljussunk egy adott állapotba. Úgy vélem, minden alkalommal, amikor sikerül végigcsinálni, egyre magabiztosabbá válhatunk azt illetően, hogy legközelebb is képesek leszünk majd rá.

Bizonytalan és kényelmetlen érzés lesz, és arra fogunk gondolni, hogy „Ó Istenem, nem eszek semmit. Hogy fogom ezt kibírni? Kényelmetlen érzés, és egy kicsit szédülök is.” Utána megpróbálkozunk a vízivással, azt gondolva, hogy „Talán meg tudom tölteni a gyomrom vízzel, és így nem leszek olyan éhes.” Aztán eljutunk a vízmérgezés állapotába. Végül pedig belátjuk, hogy nem kell sok vizet inni, egyszerűen csak ki kell bírnunk ezt az egészet.

De mint már említettem, be fogjuk látni, hogy ez egyáltalán nem olyan életveszélyes, mint azt sokan gondolják. Én ezt a módszert próbálom követni. Ahogy ezt megemlítem másoknak, így reagálnak: „Ó, biztos folyamatosan ezt csinálod”. Nem, egyáltalán nem ezt a módszert követem állandóan. Azonban ha rákos lennék, pontosan tudom, mit tennék.

[Damien Blenkinsopp]: Mit tenne? Csak hogy egyértelműek legyünk.

[Dr. Thomas Seyfried]: Felhagynék az evéssel.

[Damien Blenkinsopp]: Teljesen?

[Dr. Thomas Seyfried]: Levinném 1 alá az indexemet, ez egészen biztos. Ezt követően pedig áttérnék egy magas zsírtartalmú, tápanyagokban gazdag étrendre, ketogén étrendre, és fenntartanám az indexemet. És persze vizsgáljuk – nagyon nehéz forrást találni ehhez, mivel ez nem minősül túlságosan vonzó tudományos területnek – azt is, hogy a terápiás böjtölés és a ketogén étrend milyen kombinációs terápiája válik be a legjobban, melyik nyomja a legnagyobb mértékben az értékeket.

Ez pedig többnyire attól függ, hogy milyen nemtoxikus gyógyszereket próbálunk összeilleszteni a terápiás böjtöléssel és a ketogén étrenddel. Itt olyanokra gondolok, mint hipobár oxigénterápia, 2-deoxiglükóz, 3-bromopiruvát, oxaloacetát – és még hosszan sorolhatnánk a listát. Ezek többnyire nem szabadalmaztatott szerek, azonban elképesztő erejű hatással bírnak, amennyiben az előbb említett egyéb terápiákkal együttesen használják őket. A legtöbb időt a megfelelő dózis és időzítés meghatározása veszi igénybe.

Az ilyen kérdések olyanok, mint az autómotor tökéletesítése. Miként változott napjainkra az autómotor ilyen hatékonnyá 1900-hoz képest?

[Damien Blenkinsopp]: Pontosan. Tehát az Ön által említett módszerek vagy konkrétan a rákos sejteket támadják – mint például a hipobár oxigénterápia –, vagy a mitokondriumoknak nyújtanak támogatást – mint például az oxaloacetát –, igaz?

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, pontosan! Fokozzuk a normál sejtek mitokondriumainak működését, valamint maximális metabolikus terhelést fejtünk ki a tumor sejtekre. Ez az első alkalom, hogy a normál sejtjeinket az egészségük és hatékonyságuk fokozása mellett arra használjuk, hogy közvetlen támadjuk meg a rákos sejteket.

[Damien Blenkinsopp]: Tegyük fel, hogy valaki csináltat egy 23andMe tesztet – sok ilyen ember van ezen podcast követői között is –, mely azt az eredményt adja ki, hogy meglehetősen magas a rák kialakulásának kockázata – és ez lehet tüdőrák, vagy bármilyen más típus. Bár a tüdőrák nem jó példa, mivel azt gyakran a dohányzás okozza. Akkor legyen egy másik gyakori típus, mondjuk a mellrák.

Ilyen esetben mit javasolna? Azt, hogy havonta egyszer böjtöljenek 3 napig, esetleg évente kétszer 7 napig, emellett pedig nézzenek utána az Ön által ajánlott terápiáknak?

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen. Egyes emberek Li-Fraumeni szindrómában szenvednek, ami egy örökletes csíravonal mutáció a P53 génben, mely egy fehérjét kódol az elektron szállító láncolatba – ez a BRCA1. A BRCA1 gén által előállított fehérje megtalálható a mitokondriumokban. Megvizsgáljuk, hogy milyen mennyiségben fordulnak elő ezek az úgynevezett örökletes gének, melyek fokozzák a rák kockázatát. Azonban mint azt már említettem, minden áthalad a mitokondriumokon, melyek a betegség forrását jelentik.

Tehát az örökletes mutációk egyszerűen csak kevésbé hatékonnyá teszik a sejtszervecskét a test bizonyos sejtjeiben. Nem mindegyikben, kizárólag csak meghatározott sejtekben: a mellben, a méhben, és hasonló helyeken. Tisztában vagyunk vele, hogy bizonyos esetekben az örökletes BRCA1 mutáció jelentősen fokozza a rák kockázatát – azonban nem alakul ki mindenkinél rák, aki BRCA1 mutációban szenved.

Tehát a környezet egyértelműen komoly szerepet játszik annak meghatározásában, hogy megörténik-e a génkifejeződés, vagy sem. Van lehetőség a szervek megelőző eltávolítására a kockázat csökkentése érdekében. De véleményem szerint ugyanilyen hatásos megoldást jelent a test olyan metabolikus állapotba vitele, mely minimalizálni tudja a gén mitokondriális funkcióra gyakorolt hatásának problémáját. Ráadásul sokkal kevésbé drákói alternatíva, mint a műtéti úton történő csonkítás.

Vagy választhatjuk mindkettőt is. Az az elképzelés, hogy attól még, hogy egyes örökölt mutációk hajlamosak egy meghatározott szervet támadni – például a mellet, a méhet vagy a petefészket –, nem szükséges eltávolíttatni a szerveket. Elvégre nem fogod eltávolíttatni az agyadat sem. Magasabb a kockázat? Akkor mit tehetünk ennek csökkentése érdekében? Mint már említettük, ha a mitokondriumok egészségét sikerül fenntartani, az segít jelentősen csökkenteni a kockázatot.

Az embereknek tisztában kell lenniük ezzel, hogy olyan döntést hozhassanak, mely számukra a leginkább megfelelő.

[Damien Blenkinsopp]: Köszönöm ezt az elképesztő mennyiségű információt – ez egy igencsak információgazdag epizód volt. Megismerhettünk egy kiváló új megközelítést a rák kapcsán, mely véleményem szerint igen pozitív dolog, mivel egy olyan módszert takar, melyre az embereknek nagyobb lehet a ráhatása. Tehát nem csak arról van szó, hogy itt ez az új megközelítés, a régi módszer pedig igencsak szenvedősen működik már egy ideje, nagyon drágává vált, és nem is túl sikeres, hanem az is lényeges szempont, hogy ennek segítségével az emberek is képesek hatással lenni az állapotukra.

Sokkal egyszerűbben hatást gyakorolhatnak a saját életükre, ez pedig ez nagyon vonzó perspektíva.

[Dr. Thomas Seyfried]: Igen, egyetértek. Abszolút.

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


+ 2 = nine

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>