Korábban már írtam postot az ízületről-ízületre koncepcióról – link itt!

Tudjuk, hogy a hátgerinci szakasz mobilitása kifejezetten fontos tényező, amikor a fej feletti munkáról beszélünk. A mostanában teret nyerő funkcionális edzés irányzatok közül sokan propagálnak olyan technikákat/gyakorlatokat, melyek célja a fej feletti nyomás vagy húzás – esetleg ballisztikus kivitelezés – , gyakran ezt két kézzel végezve. A gond az, hogy a kliensek többsége semmiféle módon nem alkalmas arra, hogy a fej felett munkát végezzen.

A katonai nyomás, lökés, szakítás, kézállásban nyomás vagy éppen a húzózdkodás – akár taktikai akár kipping jelleggel – mind egészséges thorakális mobilitást feltételeznek. A hiányos hátgerinci mobilitással rendelkező kliens természetesen képes fej fölé dolgozni – és akar is – de ilyenkor gyakran észlelhető, hogy szinte hídban nyom fej felett, ami a lumbális szakaszra ró hatalmas terhelést, ezzel is mobilizáva azt, miközben mobilizálja a lapockákat, amelyek feladata éppen egyfajta stabilitás lenne. ( Az instabil lapocka jól látható olyankor, amikor a kliens fekvőtámaszt végez, két púp formájában a háton…)

Ha azt mondod, hogy ezek a mozgások alapvető emberi mozgások amit ennek okán az edzésekben meg is kell jelentetni, egyetértek, de…A modern civilizált ember egy kicsivel több időt tölt el ülve – számítógép, tv, autó stb – mint elődeink, és ez a hátgerinci szakasz amúgy egészséges görbületét sokkal hangsúlyosabbá teszi. A thorakális szakasz mobilizásása ennek okán különösen fontos minden olyan esetben, amikor a a cél a fej feletti régióban a fent felsorolt tevékenyégek végzése. Önmagában a fájdalom hiánya sem ad felmentést a megfelelő hátgerinci mobilitás elérése való törekvés alól, mert a mobilitás hiánya gyakran vállmobilitási problémaként kerül azonosításra, miközben a váll önmagában elég mobil, de a kar felemelése függöleges tartásba is nehézkes. Ez tehát önmagában már ki kellene, hogy zárja a fej feletti munkát, de ez még nem elég. Gyakran a váll mobilitását megcélzó gyakorlatok teszik/tehetik a legtöbb kárt, mert nem a váll a problémás terület, ugyanakkor ennek tovább mobilizálása abban segít csak, hogy sikerült a hátgerinci csökkent mobilitás mellé egy váll túlzott mobilitást elérni.

Természetesen a hátgerinci szakasz módosulása kihat az ezen a területen lévő lapocka stabilitására, és íme a funciók cseréje szépen végig is vonul az egész láncon. Az edzések előtt elvégzett lapocka stabilitás korrekciók a thorakális szakasz moblizációs korrektív gyakorlataival kombinálva pár perc alatt centikben mérhető – eddig 5 perc a legtöbb közel 20 centis változás volt, ami így értem el –  változást idézhet elő az FMS rendszerében használt váll mobilitás tesztben, és furcsa módon kihat a vonalban kitörés és átlépés teszteknél is.

A tanulság: ha az edzésed véletlenszerű és szakember által nem felügyelt – legalább esetenként – , úgy kevés esélyed van arra, hogy a limitáló tényezőket kizárhasd. Persze, ha az edzésed szerint amerikai swinget kell végezned, úgy Rád a jelen írásból semmi sem vonatkozik, mert ugye leírt edzésterven nem változtatunk…