Tanulságos

Tanulságos

Számos okból is tanulságos volt a hétvége.

Brett Jones
Hihetetlen…túl azon, amit mondott az is, ahogy mondta. Másodszor veszek részt ezen a képzésen, és nem mondanám, hogy feleslegesnek tartom az ismétlést, sőt…

Résztvevők
Érdekes volt figyelni a résztvevők arcát, ahogy egyre inkább beleláttak a rendszerbe. Jó volt hallani a kérdéseket, mert kiderült belőle, hogy értik a lényeget. És megdöbbentő volt hallani azokat a történeteket, amikor edzők felismerték, miben hibáztunk – nyugi, én is – korábban, az FMS nélkül.

Edzők
Jó volt találkozni a képzésen Toncs Petivel és Orehovszki Zolival, akik nagyon komoly versenyzőkkel dolgoznak válogatott szinten, és fontosnak tartották a képzést, és azt hiszem elmondhatom, elég nagy motivációval indulnak neki a hétköznapoknak. Jó érzés volt látni a sok RKC-t – a résztvevők 9o%-a – aki olyan hihetetlen előnnyel folytatja a képzéseit a jövőben, ami nehezen megfogalmazható.

És mókásnak tartom, hogy miközben a képzésről szóló emailekre a kis, közepes és nagy hazai edzőtermek még csak választ sem irtak, közben az idei évben számos nagy amerikai fitnesz hálózat felveszi az FMSt az edzői képzésbe, és hamarosan az USA számos egyetemén az edzőképzés része lesz az FMS. Vagy amiért a NAVY SEALS és megannyi tűzoltóság szintén 2oo9-től FMS teszteket alkalmaz, mert minden lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszem…

És megint Brett Jones
Nem tudom mikor tanultam többet, amikor a képzésen voltam, vagy amikor együtt autóztunk, vacsoráztunk és az FMS-ről beszélgettünk…

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook