OW – értelmezés

OW – értelmezés

Sok kérdést kapok az Omegawave eszközzel kapcsolatban, és néhány megjegyzésből kiderül az is, van még mit bőven tisztázni. A nyilvánvalóan lelkes és elégedett használók mellett persze vannak kételkedők is – de ennek ez a normális menete, azt gondolom.

“Nekem egy gép ne mondja meg, mit kellene edzenem.” -Nos, nem azt mondja meg. Nem mondja meg, hogy ma MIT csinálj, vagyis nem mondja azt, hogy ma 5×5 guggolásra van szükséged, az 1RM 80%-ával. Az applikáció nem ismeri a céljaid, sérüléseid, sérülési történeted, tréning korod. Egyszerűen jelzi, hogy mely fizikai kapacitások fejleszthetők az adott időben, és melyeket javasol csak korlátozott fejlesztésre, míg másokat a mai napon inkább nem javasol terhelni. Tegyük fel, hogy az edzést az eredményekért végzed. Nagyon nem mindegy, hogy olyan kapacitást célzol meg, amely eleve nem tud a terhelésre reagálni, vagy olyat, amely erre az adott pillanatban készen áll. Az egyik esetén nem lesz adaptáció, a második esetén viszont erre igen nagy esélyed van.

“Eddig is megvoltam nélküle, miért lenne rá most szükségem.” – Eddig sem kívántam senkit sem rábeszélni. De ahogy írtam, az edzést egyrészt a jó érzés miatt, másrészt az edzéssel létrehozott eredmény miatt végezzük. Ha képes vagyok az eredményt azzal maximalizálni, hogy mesterlövész módjára pontiosítom az adott edzés céljait, akkor máris értékesebb munkát tudok végezni.

“Nem vagyok olimpikon, heti 2-3 edzésre ez szükségtelen.” – Én sem vagyok olimpikon, de amit fontos megérteni, hogy a stressz nem csak fizikai stressz formájában nyilvánul meg – lásd edzésterhelés – hanem érzelmi, mentális stressz képében is, és egy durva munkahelyi nap után a tested bizony megfizeti az árát az adott napnak. Megint csak azt tudom mondani, az eredmény az, amiért főképpen edzünk, és ha tudom azon a napon mi reagál a legjobban, arra irányítom az edzést.

“Mindig pontosan tudom, hogy mit kell edzenem.” – 5 éves korom óta edzek elég komolyan, én is abba a táborba tartoztam, aki azt gondolta, pontosan ismeri minden rezdülését. Lent egy példa arra, hogy miért nem edzettem volna tegnap, ha csak az érzéseimre hallgatok. Mert érzésre nem edzettem volna, mégis egy kifejezetten szuper edzés kerekedett a dologból!

“Így lehetetlen egy 6-8-12 hetes programot konzisztensen követni.” -Bingó. Edzőként nem az a dolgom, hogy megírjak egy 12 hetes tervet, és poroszos szigorúsággal be is tartassam. Az atléta adaptációs tartaléka, stressztűrő képessége naponta változik millió okból. Kizártnak tartom, hogy ezt egyszerű folyamat menedzseléssel, az atléta napi állapotát figyelmen kvül hagyva kell vezetni.

“Ez egy jó kifogás arra, hogy ne kelljen edzeni.” – Értem, de ehhez mondjuk miért kellene venni egy eszközt, Aki eddig nem akart edzeni, ezután sem fog,

Saját példa.

1. Tegnapi első mérés. Kifejezetten fáradt voltam, péntek délutén jöttem haza egy 5 napos edzőtáborból. Azt hittem full piros lesz minden, ennek ellenére az értékek viszonylag jók voltak. Szombaton jellemzően 5×5 mintával dolgozom dupla KB guggolás / húzódzkodás / kézenállásban nyomás gyakorlatokkal, de most látható volt, hogy ez a volumen értelmetlen. Így levettem a volument – 3×5 – az edzés elejére betettem egy kis technikai gyakorlást az üres olimpiai rúddal.

2. Második mérés. Fura módon az edzés után nem sokkal egyes paraméterekben még javult is a helyzet. Abban ugyanakkor biztos vagyok, hogy a teljes tervezett edzésterheléssel túl mentem volna a lehetőségeimen.

3. Harmadik mérés, ma reggel, ami igazolja az elképzelést, remekül regenerálódtam a tegnapi csökkentet edzésterheléses napból. Ennél több volument elképzelhető, hogy nem viselt volna így el a szervezet…

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook