Mi az ára? II rész.

Mi az ára? II rész.

Az előző részhez kapcsolódva rengeteg kérdést kaptam személyesen és emailben is, mert ilyenkor logikusnak tűnik a kérdés, hogy a cikk íróját szembesítsük azzal amit ír és amit tesz. Jogos.

Nem mondhatnám, hogy nem vagyok magam is bűnös a túledzés vétkében – éppen pápát választanak, talán ezért is vagyok ilyen emelkedett hangulatban – de azt hiszem ez azért egyre kevésbé jellemző rám, és nem az emelkedett hangulatra gondoltam, ugye. A probléma ott kezdődik, hogy mindenki más okból mozog, tanul mozgást és az eltérő indokok listája a végtelenbe nyúlna, ha nem lenne meg az embernek az a joga a saját blogján, hogy azt írjon, amit akar.

Az emberek többsége manapság azért mozog, mert le akar fogyni, és azt gondolja, hogy a teremben eltöltött másfél óra, vagy a szigeten vallásos áhítatban lerótt körök valahogy mégis lenullázzák a reggeli csokis müzlit, az ebédre elfigyasztott Fornetti kifliket és a vacsorára tervezett további kulináris ámokfutást. Hát nem lehet, de ezt ne tőlem és most tudják meg, még a végén pocak megsértődik.

Mások azért mozognak mert trendi. Shaket kortyolgatók, de mellesleg egy normális ismétlést végre nem hajtókkal tele vannak az edzőtermek, de legalább fogy a protein, nehogy ráromoljon már a pultosra. Nem mondom, hogy teljesen eredménytelenül teszik amit tesznek, de helytelen motiváció garancia arra, hogy bármibe is fognak, a motiváció, mint üzemanyag hamar kifogy, és ezt a tankot csak egy újabb edzésterv képes feltölteni, mert ugye az ember az edzéstervtől lesz erős, fitt, és nem az elvégzett munkától. De nem ám.

De ne felejtkezzünk el magukat széthajtókról sem, akik bármit is tesznek, azt úgy teszik, mintha az életük múlna rajta. Alapvetően semmi gondom a maximalista hozzáállással, de valamit vagy magas intenzitással végzünk, vagy sokáig, de a kettő kombinációjára kevés példa van. Sokan esküsznek ma magas intenzitással végzett intervallumos edzésekre, amit most megint megtalált magának a fitnesz business – mert ugye a sporttudomány azért eddig is ismerte – és majd 2 év múlva majd megint újabb aerobic őrületek jönnek, mert ugye a trendek 3-5 évente változnak. Az intervallumos edzés tehát jó dolog, de mindezt túlságosan gyakran, intenzíven folyatatva korántsem tapasztaljuk az pozitív egészségügyi hatásokat, amelyeket a heti 1-2 ilyen tréning adhatna, nem beszélve arról, hogy csak azokat a mozgásokat kellene talán intenzíven ismételni, amelyeket amúgy már tökéletesen elsajátítottunk. Persze, mondhatják most sokan, hogy azért a sprint mégsem akkor tudomány, de valami azt súgja, hogy ez is egy művészet. Mármit a sprint.

És aztán vannak a kevesek, akik például szeretnek edzeni. Nem magában az eredmény az, ami foglalkoztatja őket, hanem maga a mozgás, a mozgásban való elmélyülés, tanulás és az ebben való tökéletesedés köti le őket. Ebbe a csoportba tartozni remek dolog, mert ugyan a mozgásban rejlő öröm arra késztet minket, hogy a lehető leggyakrabban gyakoroljunk, de megértettük azt is, hogy az edzés intenzitása minden egyes alkalommal más, hiszen az állandóan intenzíven végzett edzés hamarosan sérüléshez vezet, ami pont attól a tevékenység gyakorlásában akadályoz meg, amit mellesleg szeretünk. Önmagában ez az, ami önmérsékletet és önuralmat ad. Sokan kérdezik meg tőlem, hogy heti hány alkalommal edzek brazil jitsut, és végzek erőedzést. Mindkettőre a válasz ez: heti 4-6 alkalom. A gyorsabbak ilyenkor hamar rávágják: na de az heti 12 edzés. Igen, így van, de újra kell definiálni, mit nevzünk edzésnek. A heti 4-6 BJJ edzésből csak 1 olyan, ami maximálisan intenzív, a többi inkább a közepes és alacsony intenzitással írható le. Az erőedzéseim pedig jobbára a gyakorlás kategóriájába esnek, és hónapok óta nem nyomtam, szakítottam csúcsot – mégis erősebbnek érzem magam, mint korábban. Pusztán az, hogy a mozgás miatt végzem a mozgást átformálta a gondolokodásom a mozgásról…

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook