Komfort zóna

Komfort zóna

Sokan állítják, hogy a komfort zónád el kell hagyni ahhoz, hogy eredményt érj el. Nos, ez igaz, de nem mindegy milyen irányban hagyod el a komfort zónát, és mi az eredmény ami valóban eredmény. Lehet annak is örülni, hogy a héten legalább kétszer elmentél edzeni, vagy nem etted meg a fánkot a büfében – ezek eredmények, és valljuk, manapság sok ember komfort zónáját jelentősen meg is haladják.

Gondolom sokan leszoktak az elmúlt hetekben a blogom olvasásáról, mert azért a nem-törékenységgel kapcsolatos cikk-sorozatra sok jelzőt rá lehet aggatni, de a különlegesen izgalmas azért mégis túlzás lenne. Sebaj…

Korábban egy egész cikket írtam arról, hogy minden aminek hatása van, annak van mellékhatása is. Ez igaz mindenre, legyen az edzés vagy éppen gyógyszer. Aminek pedig nincs mellékhatása, annak jobbára hatása sincs – és itt nem csak a mérték a kérdés, hanem az, hogy van-e egyáltalán arra szükség, hogy gyakran minimális eredményért bármely távon kockáztassuk a mellékhatást.Mondhatnánk azt, hogy minden kockázat kizárása lenne a tökéletesen optimális megoldás, de a csavar pont itt van – az emberi test egy igazi adaptációs csoda, és ahhoz, hogy nem-törékeny legyen, inger kell, hogy érjen – mert az erre adott választól lesz erősebb, ellenállóbb. De mi megint ez a nem törékenység?

Nos, valami lehet törékeny, ami legyen egy negatív szám. A negatív szám ellentéte nem a nulla lenne, hanem a nem törékeny. A törékenyt óvjuk az ingerektől, a törhetetlen a neutrális – nulla – amelyre az inger nem hat, de a nem-törékenynek lételeme az ingerre adott válasz, vagyis az adaptáció. Ahogy korábban írtam, az egészben pont az lenne az érdekes, hogyan egyensúlyozunk a kevés és a sok stressz között, vagyis a nulla adaptációs hatás, illetve az optimális és túlzó hatásokkal miképpen zsonglőrködünk. A mellényúlás lehetősége adott – és meg is fog történni – de pont a mellényúlás az, ami megint adaptációt hoz létre, hiszen a hibákból tanulás szintén az adaptáció része. Na kérem, a lényeg az, hogy én értem és kész.

Hadd adjak pár példát a fentiekre – és legyen a példa a pliometrikus gyakorlat. A pliometrikus edzés gyakorlatilag egy hackelés, ahol az ideg- izom kapcsolat erősítése történik, természetesen nem elfelejtve a mozgás hatákonyságának javítását, amely helyesen egy megfelelően nagy erő-plattformra épül. ( Siff) A plyometrikus edzések jellemzően két irányzatra bonthatók. Az egyik a Yessis/Verkhoshansky nevével fémjelzett sokk módszer – ami valljuk be, az eredeti szovjet módszer, ami működik és elképesztő mennyiségű kutatási eredmény támasztja alá hatást és mellékhatást. A másik irányt módszernek sem nevezném – minden amit amerikai barátaink ellestek a ruszkiktól, és kitaláltak neki egy új nevet, plyometric. Nos, whatever.

A kezdő atléta esetén – hétvégi harcos – a pliometrikus gyakorlatok a nagy kockázat, minimális haszon kategóiába esnek. Korábban írtam már arról, hogy a háton guggolás esetén a saját testsúly kétszerese férfiaknál remek belépő szám a pliometrikus gyakorlatok világába, de valjuk – a kezdők többsége az életben nem éri majd ezt el – így minek is a kockázat?A Chu féle a saját súly 60%-val 5 guggolás szerintem egy vicc – kocogásnál simán a saját testúly 3-5-szörös terhelés éri a földdel érintkező végtagot, és a plyo edzés ebből a szempontból különösen agresszív módon hat a testre, beleértve az idegrendszert is.

A középhaladó atléta esetén sem élek a pliometrikus gyakorlatok adta lehetőséggel, mert a kockázat még itt is meghaladja a várt hozamot. Ne felejtsük el, önmagában az új gyakorlat izgalma nem ad felmentést az edzőnek arra, hogy olyan eszközökkel éljen, amelyek ugyan eredménnyel kecsegtetnek, de közép vagy hosszú távon megjelennek a mellékhatások.

Elérkeztünk a haladó atléták szűk, és elit csoportjához. Ezen a szinten gyakran kötélen egyensúlyoz az edző és tanítványa, és minden esetben, amikor a célról leveszik a szemüket, a mélybe eshetnek. Nem véletlen, hogy a pliometrikus gyakorlatok – eredeti orosz nevék a sokk tréning – főképpen hármasugrók speciális fejlesztésekor és súlyemelők edzésébe került be. Ezen a szinten azonban minden újabb inger már a túledzés és sérülés irányába hat, nem véletlen, hogy Verkhoshansky de Yessis sem alkalmazta ezt ész nélkül – a valós plyo edzés idegrendszeri hatása elképesztően erős, ergo a mellékhatása sem elhanyagolható.

A dobozról fel le ugrálás nem lesz plyo edzés legfeljebb ugri-bugri – és akkor már sokkal kevesebb kockázatot jelentene az ugrálókötél, ami zseniális megoldás – amikor fáradt vagy, egyszerűen beakad a lábadba, ergo nem tudod egy ponton túl folytatni. De ugye dobozra fel-le ugrás közel sem ennyire önszabályozó, a legfáradtabb ember is fel tudja magát vonszolni a dobozra, hogy onnan a mélybe vesse magát.

Mi a véleményem tehát a dobozra ugrálásról? Nos, csak dobozra ugrasz és onnan leszállsz? Vagy a dobozról ugrasz le és azonnal ugrasz is vissza – ami ugye a plyo definiált kivitelezése lenne? Milyen gyakran, milyen ismétlésszámmal, milyen szetteket végzel, mekkora magasságot vagy távolságot alkalmazol? És egyáltalán – miért is csinálod?

Azt már láthatod – ez a módszer nem való mindenkinek, és bevallom, a legtöbb esetben magam sosem használnám.

 

 

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook