Február 5

Február 5

Na akkor nézzük mi is történt, mióta a bokám megsérült. Nem olyan vicces ez, amikor 20 ember jön azért Magyarországra, hogy megismerje a Primal Charge rendszerét. Egy mondás szerint ha az élet ad egy citromot, készíts belőle limonádét.

Szerda este már a boka mobilizálásán dolgoztam, 1-10 fájdalomskálán 2-3 magasságban, és ennek ilyenkor nagy jelentősége van. Csütörtökön minden emberi számítás szerint borzalmasan feldagadt, lila bokával kellett volna ébrednem, de nem ez történt, amiben még az esti PM és SMR azért nem kis szerepet játszott. A fájdalom nem csökkent, de mozgástartomány sem, vagyis a fél öklömnyi duzzanat jelentősen változott előnyére, és azt nem mondanám, hogy nem izzadtam le pusztán a járástól, de azonnal egy 1 órás primal charge gyakorlás jött, kihagyva a zárt láncos lábfej fátrafeszítéses terheléseket. Csíky Feri látogatása tette fel koronát a napra, mert ebből a szenvedős helyzetből 15 perc vuduzás után már guggolni is tudtam – ami erősen meghaladta az elvárásaimat, nevezetten: jó lenne, ha csak egy picit javulna.

Feri külön kérte, hogy otthon mozgassam át a bokát, volt tehát SMR és Primal Charge újra, ami egyre jobban ment. Olyannyira, hogy pénteken és szombaton csak két olyan gyakorlat volt, amihez asszisztenciát kértem, mert a több ment, nem is rosszul.

És hol van a limonádé?

Azon gondolkova, hogy miképpen javíthatnám valahogy a saját állapotomat rengeteg új gyakorlatot találtam ki, teszteltem és vetettem papírra és ezek jelentős része a boka állapotán javítottak. Ma lekerült a kinesio tape, enyhe duzzanat a bokán, tolerálható fájdalom a bokában. Alakul ez…

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook