A mai postban írtam az ablakokról – ITT!
Elképzelésem szerint az edzés során létrehozott stressz bemeneti információként értelmezhető. Célunk az adaptáció feletti kontroll, hiszen adaptáció minden körülmények között történik, a kérdés csak az, hogy ez pozitív vagy sem.
Mit jelent ez?
Mi a célunk? Erő? Állóképesség? Robbanékonyság? Nyilvánvalóan felsorolhatnám minden a nyolc biomotoros készséget, és akár a köztes kategóriákat, de erről korábban írtam, nem ismételném meg, korántsem volt olyan izgalmas post, mint azt egyébként gondoltam.
A kérdés tehát nem az, hogy mit akarok fejleszteni, hanem az, hogy az adott készség fejlesztésére irányuló tevékenység – intenzitás, volument, denzitás megközelítésben – optimális-e, illetőleg optimális helyzetben találja magát az atlétát. Rendelkezésünkre állhat a legjobb edzésprogram, eszköz, módszer és persze maga a tökéletes atléta, ha éppen az adott helyzetben olyan készséget kívánunk fejleszteni, amely ablaka amúgy zárva van. Elképzelhető, hogy ezt a készséget fejlesztettünk már az elmúlt pár napban, és a regenerációs folyamat messze nem zárult le – ez egy olyan tipikus ok, amiért újabb bemenő információt nem képes befogadni a rendszer.
Ez nem jelenti az, hogy más készség ablaka is zárva lenne, a kérdés persze az, hogy az edző képes-e felismerni mely ablakok vannak nyitva / zárva, felismeri-e az edző elégtelen regenerációs folyamatot, és ragaszkodik-e minden áron az adott programhoz, figyelmen kívül hagyva az elégtelen regenerációt, és így nem teljes adaptációt.
Azt gondolom a zseniális edzők részben attól zseniálisak, hogy a fenti folyamathoz szemük van, vagyis elegendő tapasztalattal rendelkeznek már a jelek felismeréséhez, és azok észlelése esetén helyes döntéseket hoznak.