A-ból, B-be…

A-ból, B-be…

Egy edző célja nem az, hogy megmondja, mi a célod. Az edző nem jelölheti ki azt, hová menj, de szembesíthet azzal, hogy hol vagy, és el tudsz-e oda jutni, ahová tervezed.

A legtöbb tanuló tervek nélkül érkezik meg az edzőterembe, és az edző munkája ebben az esetben sem a cél kijelölése a tanuló számára – az ember a saját terveiért képes mindent megtenni, azokért pedig amit mások jelölnek ki számára semmit sem. Alapvetően nincs azzal gond, ha kezdetben nincs határozott terved, talán már -még – magad sem tudod mire lehetnél képes.

De egyszer csak elérkezik az a pillanat, amikor érdemes mégis találni egy célt, mert ugyan a cél elére közben is lehetséges, hogy jól érzed magad, nem kötelező a legrövidebb utat választanod, de érdemes néha egy B pontot találni – cél – mert az A pont az, ahol most vagy.

A B pont, mint cél realitása persze azon áll vagy bukik, hogy egyáltalán tudod-e hol vagy, és ehhez gyakran coach, edző vagy egy jó barát segítsége kell, aki tükröt állít elénk. A B pont (cél) tehát gyakran pont azért válik irreálissá, mert az A pont (ahonnan indulsz) meghatározása sem következetes. Az Ap pont meghatározása gyakran azonnal azonnali eredményezi a kijelölt B pont megváltoztatását – példaként amikor az FMS teszt kiszűri az asszimetriákat és a mozgásminőség hiányát gyakran maga a tanuló érti meg céljainak lehetetlenségét. A szembesítés nem kegyetlenség, időt és energát takarítunk meg edzőnek és tanulónak, és pontosabban jelölhetjük ki az új célt, és kereshetjük meg ehhez a legjobb utat.

Edzőként tehát kritikus képesség a tanuló valósággal történő szembesítése, és annak tudatosítása, bár minden segítséget megadunk a cél elérésére, de azért a csomagot az úton mégsem mi visszük.

És persze sokan csalódnak, amikor a cikkeimben nem írok konkrét gyakorlat, ismétlés és szett számokat, így most nekik kedveznék: 3×10 bicepsz állva. Most jobb?

Megosztás:

Facebook
Twitter
WhatsApp

Irakozz fel!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

Nincs levélszemét küldés! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatot.

Facebook