Amikor az első képzésem kaptam Val Nasedkintől – az Omegawave vezető kutatója – megdöbbenve tapasztaltam, hogy a képzési napokon maga az Omegawave elő sem került. Val szerint az ok roppant egyszerű – a technológia szolgálja a tudományos alapelveket, mely Anokhin, Ilyukina, Selye illetve Seluyanov munkáján alapszik. Nem véletlenül írtam Anokhint, hiszen a funkcionális rendszerek elmélete az ő nevéhez fűződik, ami alapjaiban változtatja meg azt gondolom a sporttudományt.

Funkcionális rendszer olyan biológiai összetevők dinamikus, önszabályozó struktúrája, melyek együtt dolgoznak a sportoló számára hasznos adaptációs eredmény elérése érdekében. A biológiai rendszerek (pl. a keringési-, a légző-, hormonális, immun vagy az idegrendszer) nem elkülönülten dolgoznak, mint azt klasszikus anatómiából és fiziológiából tanították. Egy funkcionális rendszer összetett struktúrát alkot, mely önálló rendszereket és szerveket von be és köt össze, hogy azok egyetlen mechanizmusként működjenek tovább. Bármely biológiai összetevő (pl. az ideg-, vagy izomrendszer) funkcionális rendszerbe törtènő bevonásának vagy onnan való kihagyásának egyetlen kritériuma a végső cél elérése szempontjából való hasznossága. Ez alapján a cél tehát a hasznos adaptáció létrehozása, ezért ez ponton talán adaptológiának is nevezhető, ezért is a beszédes cím.

Seluyanov gyakorlatban is igazolt elmélete szerint a kulcs az, hogy az izomrosttól milyen munkát várunk el. Erőt / robbanékonyságot, esetleg állóképességet. Előbbi esetén az izomrost hiperpláziája a cél, az utóbbinál pedig az a célunk, hogy az adott izomrostok mitokondrium sűrűségét erőteljesen növeljük. Ha az izomrostokat oxidatív kapacitásuk szerint vizsgáljuk, úgy beszélhetünk oxidatív és glikolitikus kapacitással rendelkező rostokról, vagy lassú és gyors rostokról. Ha a sportunk repetitív sprinteket követel meg, köztes pihenőidőkkel, úgy nem csak lassú rostokba kell több mitokondriumot pakolni, de a gyorsakba is. De az nem lehetséges, mondhatod. Pedig de.

Sőt, furcsa módon még sprinterek esetén is szükségünk lesz az oxidatív kapacitással rendelkező rostok hipertrófiájára, mert egyszerűen ide több mitokondrium helyezhető el. És egy sprinter a sprinthez szükséges erő közel 50%-át lassú rostokkal hozza létre, mondja megint csak Seluyanov.

Módszere szerint tehát dolgozhatunk gyors és lassú rost hipertrófián, tehetünk erőfeszítést arra, hogy a rostokat, a rekeszizmot vagy éppen a szívet sűrűn pakoljuk tele mitokondriumokkal, de dolgozhatunk sport-specifikis szív hipertrófia programmal is. Mivel Seluyanov munkája alapját képezi az Omegawave által javasolt prtokolloknak, legyen szó az izomrostok specifikus adaptációjáról, vagy a szív sport-specifikus adaptációjáról. A specifikus adaptációt specifikus sebességű, intenzitású és voluemnű gyakorlatokkal érjük el, melyek egy része bukásig megy és nem ad tejles helyreállást, míg mások csak súrolják a bukást, és akár 5-10 pihenőt is kötelezővé tesznek. Bevallom 3 év után kezdem kapisgálni az egész rendszert, és azt kell mondjam, zseniális!

Vagyis lesz még hír a módszeréről bőven…