Klienstől jött..

Korábban már írtam, hogy a 360GYM-ben alkalmazott edzésmódszerek célja a minőségi oktatás, és elsődlegesen a minőség abban mutatkozik meg, hogy jó minőségű mozgásra építünk csak erőt, állóképességet és gyorsaságot, robbanékonyságot.

Ennek tükrében nem meglepő, ha ilyen levelet írt az egyik kliensem: “harminc év után gyakorlatilag megszűnt a lúdtalpam”

Minden bizonnyal azon – amúgy nem túl izgalmas, – gyakorlatok hatása ez, amit az edzés elején 5 percben az FMS mérés alapján feltárt hiányosságra építve végzünk el, és amely egyben házifeladat is.

 

9 Comments

  1. Azért ez finoman szólva nem semmi! Azt gondolom ez mindkét fél számára igazán nagy eredmény! Lehet csak nekem nem ennyire pozitívak a tapasztalataim az FMS-el kapcsolatban? Közel sem vagyok rendben, mégis nagy hiányosságok nem lettek feltárva. Ok, nem a 360 GYM-ben voltam mérésen a félreértések elkerülése végett.

    • Csaba,

      Hazugság lenne, ha azt mondanám, mindenkinek tudunk segíteni az FMS rendszerével, de a túlnyomó többségnek igen. A korrekciós megoldás amit alkalmaztam félig FMS, a többi saját kreáció…És működik…:)

  2. Ennyi :)

  3. Sziasztok. 40 vagyok és nem tudom ilyen idős korban érdemes -e elkezdeni.Vidéki városban élek ahol még nem is hallottak erről. esélyem sincs, hogy bárkitől is megtanuljam , lehet könyvböl vagy más módon.
    Sajnos ez is mint minden más a Bp-i embereknek van.
    Tudna valaki segíteni esetleg ?

    • Nézz körül az instruktorok között biztos találsz legalább egyet aki a közelben oktat . Találtál egyet kérdezd meg megtanitana -e az alapokra és felügyelné-e a fejlödésed bizonyos időközönként .
      A vidéki emberek találékonyak, biztos sikerrel jársz .

  4. Kedves Kovács !

    39 és fél voltam amikor elkezdtem ( igaz kb. 25 évis sportoltam előtte mindenfélét ) és 43 voltam mikor RKC vizsgát tettem. Az életkorról ennyit. :-) Hol laksz ?

    • Drágáim, 41 múltam, 36 évesen vágtam bele a dologba…:)))

  5. Kedves Kovács!

    45 voltam amikor rátaláltam erre a blogra (2010 október). Életmód váltásba kezdtem. Nem részletezem de a tendencia nem tetszett
    Jelenleg 20kg zsír mínusz. Energikusabb vagyok.

    Nagyon ajánlom a 360Gym-et ha tényleg komolyan gondolod. Siófoki vagyok.
    Lehet kezdeni intor-val meg videókkal (NEM youtub). DE Péter minden szava aranyat ér. Szó szerint
    Ha a mostani tudásommal kezdenék privát edzésre mennék a 360Gym-be.

    • Gyuri,

      Esetedben egy alkalom is eszméletlen sok javulást okozott szinte minden területen. Már ezért is javasoltam, hogy gyere el…:)

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


+ 2 = nine

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>