Egy RKC képzés margójára…

Egy RKC képzés margójára…

Tegnap ért véget a hazai RKC képzés harmadik napja. Újra olyan instruktor társakkal dolgozhattam együtt, akikkel eddig is és a jövőben is minden alkalom megtiszteltetés. Fabio, Tommy és Gabi megint szuperül oktattak, és ugyan mindenkinek más a stílusa, azért csak összeállt valami abból, amit ugyan RKC-nak nevezünk, de valóban a Pavel, mint ragasztó tartja össze. Pavel most két napig volt a csapattal, és ez a két nap nekem is élmény volt.

Van aki azt gondolja, hogy ez az egész ugyanolyan fitnesz esemény, mint a többi. Ahol az ember újabb papírt szerezhet, amely bekerül a többi mellé otthon arra a falra, amely arra szolgál, hogy önnön nagyságunkat hirdesse. Igen, a papírok fontosak, de minden papír csak annyit ér, amennyit az az ember aki aláírja, ahogy minden kézfogás annyira értékes, mint azok, akik ennek a résztvevői.

Ez a három nap nem a kettlebellről szól, Pavel csak talált egy olyan eszközt, amelyre remekül alkalmazhatók azok az alapelvek, amelyekre az RKC épül. Az alapelvek között ott az alázat is, és ha ez nincs ott a tanítóban és a tanulóban, a következmény a csalódás – mindkét részről. Bízom benne, hogy minden résztvevő legalább annyi alázatot kapott tőlünk, mint amennyit mi magunk vártunk el tőlük.

Kell egyfajta hozzáállás, amely nyitottá teszi a szellemet arra, hogy tanulni akarjon, mert tanulni mindig lehet. Oktatóként csak azt mondhatom, hogy mindent amit tudok a mestereimtől tanultam és a tanulóim miatt értettem meg. Mesterként tanulónak maradni a legnagyobb erény, a produktum csiszolása, a részletekben rejlő igazságok felismerése pedig olyan készség, amely tökéletesítése egy életen át tart.

Az alapelvek között ott a minőség tisztelete, és ehhez nem kell sportolónak lenni, hogy az ember megértse. A minőség persze helyes gyakorlás kérdése, legyen bármi is az, amiben javulni akarunk. Minden készség, minden tanulható vagy javítható – legyen az a kettlebell lendítés, egy köríves rúgás vagy éppen az, ahogy ember más emberekhez viszonyul.

Az RKC képzés alatt az ember megtanulja, hogy az egyszerű nem könnyű, az erő tanulás és gyakorlás kérdése, a közösséghez tartozni pedig nem egyszerű feladat. De ez is tanulható.

 

 

2 Comments

  1. Ámen!

  2. Alázat. Egyéb sportágban ismertem meg ezt a szót. Nem is magát a szót, hiszen azt ismertem mindig is, hanem a jelentését/jelentéseit mert szeritnem ahogy gyűlnek a tapasztalatok – sikerek és kudarcok egyaránt – egyre több jelentéssel bír és egyre inkább a középpontba kerül. Nekem egyszerre jelent bölcsességet, tiszteletet, szerénységet és nyitottságot az újra. ..és látom nem csak nekem

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


− three = 3

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>